így vasárnap délután pont ez jutott eszmbe.

Amikor ovis volt a nagyobbik lányom, mindenki azt kérdezte -kiindulva abból, hogy tanítónő vagyok-,hogy mit tanítok a gyereknek. Mikor azt választoltam értetletelnül, hogy semmit, meglepődtek. Persze nem tanítottam semmit, de sokat énekeltünk, táncoltunk együtt. Ha mentünk valahová beszélgettünk, nagyvárosi lehetőségeinkhez képest beszélgettünk az időjárásről, a természet változásairól. Gyurmáztunk, festettünk, csináltunk mindenfélét. Na és persze meséltünk, meséltünk (Ezúton üzenem Bartos Erikának, hogy néha nem annyira szeretem, volt, hogy hónapokig csak az ő könyveit olvastuk)

Aztán a kis oviból sulis lett, persze közben tesó is született, ami megváltoztatta  napjainkat, időbeosztásunkat. Alapvető számomra, hogy  úgy rendezem a dolgokat, hogy ne kelljen rohanni. Bevallom, mostanában nem mindig sikerül. Sokat vagyunk Apa nélkül, két gyerkőc van már és annyi mindent kellene a háztartásban és lehetne együtt csinálni.

A tanulásra, gyakorlásra a sok egyéb mellett, azonban mindig fordítunk időt, igaz egyszerre csak fél órákat, elosztva hétvégén. Nagy nehezen sikerült megértetnem a gyerekkel, hogy felesleges elmolyolni a tanulnivalón. Legyünk gyorsan készen és lehet játszani. Tudom, ez nem mindenhol megy pikk-pakk, a gyerekek szeretik húzni az időt, amivel az agyunkra mennek. Mostanában, mivel a Hugi nagyobbacska lett, és ott lógna az íróasztalon (szó szerint) nagyobb önállóságot is hagyok az írásbeli munkáknál. Ellenőrizni hozza, vagy éppen segítséget kérni (aranyosan ceruzával, radírral, mint a suliban)

Viszont, mivel nyelvet is tanul a Lelkem, nekünk bizony szóbeli tanulnivalónk is van. Jól megy, nagyon jól, de azért foglalkozni kell vele. Szerencsére ritkán húzza a száját, és kedvesen jön tanulni. Egyszerre sohasem több időre, mint fél óra.

A mostani hétvégén nem mentünk össze-vissza, úgyhogy kicsit többet tanulgattunk, de az is előfordul, hogy nem tudjuk csak a lecót és az olvasnivalót megcsinálni. Ebből sem csinálok gondot, máskor meg több idő van a tanulásra.

Lehet, hogy soknak tünik, hogy mi ennyit foglalkozunk a tanulással, és már elsőben, de a gyerek megszokta, NEM UTÁLJA!!!! Sőt, az iskolát is imádja, pedig -tudom nem valami trendi manapság-de ott is van követelmény. Szerintem ez nem is baj, úgy szoktam volt mondani, abban az iskolában meg is tehetik. Lehet, hogy rosszul hangzik valakinek, de így van. Mi ezért is írattuk oda a Lányunkat.

Akárhogy is, akárhová is jár a gyerek, ne sajnáljuk az időt, mert tőlünk is függ, hogy milyen sikereket ér el az iskolában. egy kicsi odafigyelés, egy kis olvasás együtt, csodákat tehet!