Mindig is vágytam arra, hogy gyerekeim legyenek. 18 évesen fiú ikreket képzeltem magamnak, akik tünemények, és persze sosem rosszalkodnak. Elképzelni sem tudtam mást, mint, hogy fiús anyuka leszek majd. Aztán az élet, a sors másként döntött.

Kislányunk született, és nagyon boldog voltam. Mert persze örültem, hogy lány, hiszen olyan szépen lehet majd öltöztetni, meg egy hát egy lány úgyis simulékonyabb, cicásabb. Csak félve lestem, hogy az én immár Apává minősült férjem nem csalódott e csöppecskét. A mai napig nem tudom eldönteni, de sosem mondott, vagy tett olyat, ami erre enged következtetni.

Aztán hat évvel később, újra babát vártunk. Persze ismét fiút. Mert hát milyen jó lesz majd, egy fiú-egy lány, és akkor 2-2 lesz a családban. Ekor kicsit reménykedtem, hogy hátha lány lesz, mert mit is tudnék én egy kisfiúval kezdeni. Na, igen modták, hogy á semmi, gyorsan megszokom majd, de én határozottan éreztem, hogy bizony lányos anyuka lettem.

Egyébként is a Kicsi akkor és úgy érkezett az életembe, hogy az első pilanattól tudtam, hogy tanítani érkezett. Engem és senki mást. És így is van, naponta tanulok tőle. Türelmet, odaadást, és egy másfajta odafigyefigyelst és szeretet, mint amit a naggyal tapasztaltam, és ami egyébként teljesen belőlem fakadó volt.

A Kicsi is lány lett, az én boldogságomra és Apa kicsi csalódására, bár azóta Kicsilány ezerszer bebizonyította az apjának, hogy Ő a legapásabb gyerek a földön.

Amikor még várandós voltam, elhatároztam, hogy én bizony nagyon okosan fogom nevelni egy Kicsit is, úgy ahogy a nagyot, pontosan úgy. Lehet, hogy ezt mindenki így tervezi? És lehet, hogy mindenki rájön lassan-lassan, hogy meglehetősen másként neveli a másodikat? Nem jobban, vagy rosszabbul, másként. Nálunk a gyerkőcök között hat év van, ami egyrészt nagyon jó, mert a nagy igazi odaadással, megétéssel fordul  a kistestvér dologhoz az első pillanattól. Másrészt nagyon nehéz, mert alig van program, amin négyesben részt vehetünk, és annyira más játékuk, meg érdeklődésük van. (Tegnap vetíteni akartunk. Nagylány imádja, a kicsi egyfolytában belebámult a fénybe, amitől frászt kaptam. Ja, meg úgy akrta közelebbről megnézni a képet, hogy odadugta a fejét. Semmit nem láttunk. Ő se. Hamar befejeződött a mozi. Mindegy) Én pontosan így terveztem,  és nem is bántam meg a dolgot. Bármekkora gyerekekről van szó, akkor is fárazstó néha. Nem?

A törekvés persze az, hogy egyforma elvek mentén haladjuk, de a két kislány annyira más, hogy nem lehet egyszerűen egyforma módszerekkel közelíteni feléjük.

Nahát! annyit mesélek, hogy a lényeg a végére marad? Szóval én az elsőnél is és a másodiknál is komoly elvekkel indultam neki a gyereknevelésnek. A nagynál ezeket az elveket azért még nagyjából sikerült követnem, ami két dolognak volt köszönhető. Az egyik az, hogy az első gyermekem nagyon simulékony természetű, könnyen alkalmazkodik a heylzetekhez. A másik az, hogy ugyan nagyon sokat olvastam és tájékozódtam gyereknevelés témában, de mindig tudtam, hogy mit akarok és mi a jó nekünk. Igen, nekünk. a gyerekenek és a szülőknek is. Néha be kellett látnom, hogy amiről azt godnoltam jó dolog, egyáltalán nem járható út, és képes voltam változtatni, másként csinálni.

Aztán a Kicsi teljesen más lett. Az első pillanattól látszott, hogy sokkal öntörvényűbb, és tudatosabb, mint a testvére. Azu első mondtata az volt, hogy "Én is". talán ez mindent elmond róla. Nem? lassan két éves lesz, és belépünk a dackorszakba, ami nem ígérekzik fáklyás menetnek. A kis akarata oly erős, hogy képes félórákat üvölteni egy-egy dologért. Viszont, a nővérével ellentétben igazán mókás kislány.Bármikor, bárkit képes megnevetteni, na és a moslyával levenni a lábáról. Mindig tudja -pedig oly kicsit -kivel mit kell tennie ahhoz, hogy az udvartásába csatlakozzon. A nővérét is az orránál fogva vezeti olykor. Igaz, sokszor ő a kiskuty a játékban, de a nagy is boldog liheg a fülébe, ha Őnagysága úgy akarja.

Néha elcsodálkozom mennyire mások ők ketten. Tényleg tűz és víz, ég és föld. Talán azt is mondhatnám, hogy ahogy az évek során egymáshoz csiszolódnak majd, igazán jól kiegészíthetik egymást. De a szerszám a mi kezünkben van. Vajon tudjuk e ügyesen használni?

 

 

 

Címkék: család gyerek szülő gyereknevelés nevelés testvérek

A bejegyzés trackback címe:

http://okosanszeresd.blog.hu/api/trackback/id/tr682555823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.