A farsang egyébként is a bulizás időszaka, de nálunk különösen igaz ez. Mindkét csemete szülinapja a báli időszakra esik, talán ezért vagy nem, de imádnak bulizni. Bevallom én is. Alig vártam, hogy megrendezhessük a Nagylány első szülinapi buliját, amire a 4. szülinapján került sor először. Persze előtte is tartottunk bulit, de csak (csak? Nagyon tudunk ám táncolni!) családi körben. Kiscsoportos volt, amikor először meghívhatta néhány kis barátját, hogy együtt ünnepeljenek.

Én az otthoni bulira esküszöm, de bevallom, hogy az évek során átalakult nálunk a bulirend.

Az első szülinapokat otthon tartottuk. Nagyon jól sikerültek. A gyerekek és mi is nagyon jól éreztük magunkat. A buli után még a többi szülővel órákat beszélgettünk, és bizony késő este volt, mire mindenki hazatalált.

Aztán amikor A nagylány 6. szülinapjára készültünk, már várandós voltam. sőt, szinte mindenórás, így azt gondoltuk, hogy akkor most ezt inkább nem kéne felvállalni. Így ezt a Bulit  Kikában tartottuk, ami szintén nagyon jól sikerült. A következő években sem itthon tartottuk a bulit, ilyen-olyan okok miatt -erről később-, de a maga nemében mindegyik felejtethetetlen volt, és nagyon jól sikerült.

Egyébként is imádok mindenféle programokat szervezni, ezért szeretnék most néhány tanácsot, ötletet adni az előkészületekhez.

Amikor eltervezzük, hogy bulit rendeznénk, akkor először érdemes végiggondolni, mit szeretnénk és mit tudunk vállalni:

- Legelső, és legfontosabb, hogy lőjük be mennyi az annyi, vagyis mennyi pénzt szánunk a bulira. Szerintem kb. 10.000 Ft-tól már ki lehet hozni egy bulit, de a határ a csillagos ég. Az én véleményem az, hogy nem az ára határozza meg a bulit. A szerényebb, jól szervezettebb buli lehet többet ér. Nem érdemes ilyenkor semmiféle versengésre gondolni, vagy belemenni -pl. más anyukákkal, családokkal. Ha úgy érezzük, hogy mi nem tudnánk mondjuk azt nyújtani, amit a környezetünk, szervezzünk csak egy pizsi-partyt a legközelebbi barátnőkkel. Ez anyagilag nem annyira megterhelő, de fantasztikus bulit kerekíthetünk belőle.

Ha otthon tartjuk a bulit, a következő költségeket mindenképp vegyük figyelembe:

-torta és annak dekorációja (tűzijázék? Én nem szeretem)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-a lakás dekorációja (készíthetjük mi magunk, ekkor is szükségesek anyagok, eszközök. ha vásároljuk, akkor érdemes jobb minőségűt venni, mert több évig használhatók. Jó tanács: a boldog szüli feliraton ne legyen évszám!!)

Dekorációban is csak a pénztárcánk szabhat határt elképzeléseinknek. Én mindig a kevesebb, több híve voltam!

Dekorációban választhatunk témát is, mondjuk egy rajzfilmet, vagy nagyobbaknak filmet is, ami körbelengi majd a bulit (pl. Kalózok, bohócok, cicák, kutyák stb..)

 

 

 

 

 

- ha papírtányért és poharat használunk ennek a költsége (ha több évre gondolunk, vegyünk Ikeás műanyag poharat,tányért, evőeszközt. Hét közben is használható, hosszútávon olcsóbb)

 

 

 

-gondoskodnunk kell üdítőről, és ha felnőttek is lesznek egyéb italokról. Apró harapnivalókat is készítsünk. Nagy fába ne vágjuk a fejszénket! Próbáljunk egészségesebb nasit adni, de a gyümölcs nem épp erre az alkalomra való. Nem megbántásként, de csak buli lesz. Nem? olyanban gondolkodjunk, ami előre elkészíthető, de lehet pizzát is rendelni. Jó tudni, hogy az ovis kislányok még nagyon keveset esznek a bulikon, legjobban a chips a fogyó, de imádják a popcorn-t is, otthoni pattogtatással. A 8 éves nagylányom buliján viszont egy szem kaja sem maradt!!!! Kisfiúk étkezési szokásaival kapcsolatban várom észrevételeteket. Nyári bulin szerintem a jégkrém is beleférhet, de a saláta féléket kevés gyerek szereti. Apró szendvicseket készíthetünk. Nagy sláger nálunk a kókuszgolyó (régebbi posztban a receptünk). A jó az, ha a torta mellett van édes és sós nasi is. Azt is gondoljuk végig, hogy milyen hosszan tart a buli, mert ha főétkezésbe is belenyúlik, akkor arról bizony nekünk kell gondoskodni (tészta?)

- Érdemes játékokkal is készülni, ehhez adok az alábbiakban néhány ötletet. A szükséges eszközökről is gondoskodjunk (ollót kérhetünk az oviból, de ragasztót vennünk kell, meg pl. színes lapot, ragasztót)

-meghívót is készítenünk kell. Ehhez nagyon klassz sablonokat találtam, a következőkben közre is adom majd. Viszont színes nyomtató szükséges hozzá. Lehet készen venni meghívót és csak ki kell tölteni, de készíthetünk mi magunk is kedvünk szerint.

Ez egy nagyon dekoratív, jópofa megoldás.

 

 

 

 

 

Hirtelen ennyi jutott eszembe, amiről gondoskodnunk kell.

A buli előtt legalább egy héttel adjuk oda a meghívókat! Érdemes megnézni, hogy ne legyen ünnepnap, vagy hosszú hétvége azon a hétvégén, mert sokan elutazhatnak.

Milyen programot tervezzünk?

Persze ez évszakfüggő is, és az se mindegy, hogy kinti vagy benti programról van szó.

Mi emeletes házban lakunk, így adott, hogy kimenni nem nagyon tudunk. Egy kert nagyon sokféle lehetőséget kínál, de nem kell elkeseredni, a lakásban is nagyon klassz bulit lehet tartani.

Az érkezéskor érdemes kicsit feloldódni hagyni, szabadon játszani a gyerekeket. Az ajándékokat az érkezéskor is át lehet adni, de kedves dolog a gyertya fújás utánra időzíteni, amikor a szülinapos megnézheti a kapott ajándékokat és mindenkinek megmutathatja. Esetleges hátránya lehet ennek, hogy rögtön mindent szétkapnak a srácok, mert a sok érdekes dolgot ki akarják próbálni.

Ha úgy látjuk, hogy már kissé elszabadult a pokol, vagy unatkoznak, akkor rukkoljunk elő valamilyen játékkal.

Lehet csapatokat alakítani, de részt vehetnek önállóan is a gyerekek a játékokon.

Ha egy téma köré szerveződünk, akkor ahhoz kapcsolódó dolgot találjunk ki.

-csapatban lehet puzzle-t kirakni (nyertes csapat csokikát, többiek cukrot kaphatnak vagy akár kölesgolyóval is jutalmazhatunk)

-rendezzünk táncversenyt, vagy tornáztassuk meg a gyerekeket

-készíthetünk valamit közösen. Mi egyszer farsangi álarcot alkottunk. előre megcsináltam a szemüvegeket, és a gyerekek díszítették. Lehet pillangókat dekorálni, de voltunk szülinapon, ahol poharat díszítettek üvegfestéssel, és persze mindenki hazavihette a poharát. Vagy a jól bevált kókuszgolyót készítsük el közösen és mindenki vihet haza belőle (süniket is lehet belőle készíteni)

-nagyon klassz lehet nagyobbaknál, ha kareokizunk.

-a régi jól bevált játékokat is játszatjuk -székfoglaló, lufifújó verseny, evő- és ivóverseny

-énekelhetünk, körjátékozhatunk együtt

Ezek után jöhet a tortázás. Összeverbuváljuk a társaságot és leültetjük őket. a szülinapos persze a fő helyen ül. Jöhet a zene és a torta, ének, fújás, nagy taps. Ezután átadhatjuk az ajándékokat, közben felszelhetjük a tortát.

A tortázás után hagyjuk őket játszani a buli végéig, esetleg apró tárgyakkal rendezhetünk tombolát a buli végére.

Persze ezer és ezer lehetőség van még, én csak néhány ötletet gyűjtöttem most össze.

A szülinaphoz Halász Judit dalát ne hagyjuk ki:

 

A következőkben a meghívókkal szeretnék segítségetekre lenni majd.

 

Címkék: szülinap gyerek szülinapi buli gyerekbuli

A bejegyzés trackback címe:

http://okosanszeresd.blog.hu/api/trackback/id/tr432653634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.