Iskolába készülünk

 2010.04.07. 20:47

Lassan itt a beíratkozás, mindenképpen erről szeretnék először írni.

Hogyan válasszunk? Hová vigyük? Körzetes, vagy más? Tanítónénit válasszunk, iskolát?

Sokan kérdezik ezeket tőlem, de nem olyan egyszerú válaszolni, ha az ember nem ismeri a családot, a szokásokat, a normákat.

Tanítóként viszonylag egyszerú helyzetben voltam. A nagylányom kicsi korától fogva tudtam, hogy mit szeretnék, hová fog járni, még akkor is, ha tőlünk kicsit messzebb van ez az iskola. Ami nekem és a férjemnek fontos volt, hogy a lehető legmagasabb színvonalon tanítsanak idegen nyelvet a gyerekeknek. Mivel volt a közelünkben ilyen iskola, egyértelmú volt a választás, és meg kell mondjam nem volt rossz döntés.

Már lassan túl vagyunk az iskolalátogatásokon, az előkészítőkön, de sokan biztosan még mindig dillemáznak. Mi lenne a legjobb? A gyereknek ez a suli, tetszik, de arról azt hallottam... Milyen szempontok vezéreljenek?

Először is fontos szempont, hogy mit tudunk bevállalni. Tudjuk e hordani messzebbi iskolába, vagy egyáltalán akarjuk-e? Ha fel tudjuk válallni, hogy egy távolabbi iskolát választunk, számolni kell azzal is, hogy a sulis barátságok ápolása is külön feladatot fog róni a szülőkre. Ez utóbbi most nem olyan lényeges szempont, de megfontolandó. Mindenképp érdemes a hozzánk legközelebb eső iskolával kezdeni az ismerkedést, és ha az végképp kiesett, egyre távolodni.

A körzetes iskolát sokan egyből kilövik, mert ezt vagy azt hallották, mégis azt tanácsolom, hogy ne azonnal legyen elvetve. Olyanokkal kell beszélni, akik odajárnak, akik már kijárták egy vagy két éve azt az iskolát. Itt lehet a legjobban szétnézni, tudakozódni.

Másodszor a tagozatok, vagy egyéb speciális képzések ismerete is nagyon fontos. Sporttagozat, rajztagozat, vagy nyelv. Van aki semmilyet nem szeretne. Az a fontos, hogy tudjuk, hogy milyen áldozatokkal jár ha ezt vagy azt választjuk-versenyek, otthoni leckeírás, tanulás, anyagi vonzatok. Nekünk a nyelvtanulás volt a döntő szempont, de más családokban lehet a zene, a rajz, sport,dráma a fontosabb.

Harmadszor megnézném az iskola épületét kívül, belül, érdeklődnék az iskolai morálról. Milyen az oktatás színvonala, kompetencia alapú oktatás folyik e -itt nem a tankönyvekre gondolok, mert attól, hogy a könyv kompetenciaalapú még az oktatás lehet teljesen hagyományos is. Nagyon jó, ha kooperatív munkaformákban dolgoznak, differenciáltan foglalkoznak a gyerekekkel. Egyre több helyen projekmódszerrelt is alkalmaznak, ami szintén nagyon-nagyon jó dolog. Ha lehetőség van, érdemes több órát is megnézni az iskolákban, gyerek nélkül, hogy képben legyünk, mire a nagycsoportosunk is belép az iskolába szétnézni.

Negyedszer pedig igen, megnnézném a tanítókat is, de -hacsak nem a világ legunszimpatikusabb embere- nem ítélnék egy vagy két órából. Tapasztalatból mondom, hogy teljesen másként mennek a dolgok, ha csak magunk vagyunk a gyerekekkel, mintha vannak bent az órán. Van aki rutinosabb, van aki szorongóbb egy-egy ilyen bemutatón. Ha maga az iskola tetszik, és sok jó benyomásunk van róla, akkor próbáljunk meg bízni a pedagógusban is.

 

Persze még mindig mindig annyi minden van, amit mondanom kell erről, úgyhogy folytatása következik....

Címkék: gyerek szülő gyereknevelés iskola tanító beíratkozás iskolaválasztás

A bejegyzés trackback címe:

https://okosanszeresd.blog.hu/api/trackback/id/tr461902667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.