Iskola-teljesítmény-szigor

 2010.12.06. 06:16

http://www.hosnok.hu/az-iskola-a-teljesitmeny-es-a-szigor/

 

Az itt található blogbejegyzés igazán gondolkodásra késztetett. Szülőként és pedagógusként egyaránt nagyon érint és érdekel a téma, és úgy érzem, hogy ma Magyarországon ezeket a címszvakat  csak szélsőségek között tudjuk, tudják sokan használni.

 

Drága Vidirita!

Remélem nem haragszol, hogy a saját blogomban válaszolok, reagálok a te írásodra, de azt hiszem, nekem is megér egy bejegyzést - akár többet is- ez a téma! Bántani semmiképp nem szeretnék senkit, egyszerűen más a véleményem erről a dologról.

 

Először is szeretném leszögezni, hogy a hajam égnek áll attól, ahogy az íróasztal mögül mindenféle okos nénik és bácsik nyilatkoznak. A biztosítékot évekkel ezelőtt az verte ki, hogy egy akármilyen tanárt (?) nyilatkozattak a Híradóban napokon keresztül arról, hogy neki miért nagy megterhelés, ha megelemlik a pedagógusok óraszámát. Na mér'? Hát mer' neki kérem szépen dolgozatokat kell javítani! Na, a rohadt életbe- bocsi, de ezt gondoltam-gondolom- ez a legfontosabb? Nekem sokkal több idő, hogy tisztességgel felkészüljek az óráimra, kitaláljam, hogy mikor milyen közös program legyen, megszervezzem, dekorációt készítsek, előkészítsek. A dolgozatok javítása számomra a legkisebb fáradság. Az a munka, amit azzal töltök, hogy a gyermekeim az iskolában színvonalas oktatásban vegyenek részt, jól érezzük magunkat együtt. Az a meló, nem a füzeteket javítani. Illetve bocsánat, az is meló, de nem az a leglényegesebb dolog. De ekkor Szülő mit gondol? Rozi néni hetente egyszer kijavítja a füzeteket és a havi egy dogát és kivan, mint a kacsa. Marha jó!

Na, szóval ennyit a nagy nyilatkozókról, meg az okosokról.

Nem olvastam Vidirita bejegyzésében említett cikket, de félreértésre ad okot, amit és ahogy a cikkben írtak pl. arról, hogy jobban teljesítenek azok a gyerekek, aki mindig ugyan abban az időben fekszek le.

Egy kis csúsztatást érzek ebben, bár abban lehet valami, hogy az idegrendszerre jó hatása lehet annak, ha mindig ugyan annyit alszik a gyerek (Mellesleg az enyémre is jó hatással lenne). Én mégis abban érezném ennek a lényeget, hogy ezeknek a gyerekeknek az életében szabályok vannak, amihez tartani kell magukat.

Akiknél otthon vannak bizonyos szabályok, feladatok (lefekvés, mikor tanulunk, eszünk, le kell vinni a szemetet stb.) azoknak a gyerekeknek sokkal könnyebb az iskolában és később felnőtt életükben is. Egyrészről aki tanult pszichológiát az tudja, hogy a gyermekeknek ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat a világban keretekre, határokra van szükségük, amit ugye lefordíthatunk arra, hogy kialakulnak a családokban -jó esetben- bizonyos szabályok, amikhez tartjuk magunkat. Nehéz lesz annak a gyereknek jól teljesíteni az iskolában (Rita, remélem nem rázott ki a hideg a szó hallatán), aki az oviba hol 8-ra, hol 10-re megy és ha nincs kedve a nagyival otthon maradhat. Vagy ha úgy tartja kedve, este 10-kor még fennt van, és ugrál anyuékon.  Kérek mindenkit, hogy ne szélsőségekre gondoljatok, annyira hajlamosak vagyunk rá!

 

Na és a teljesítmény! Miért használjuk ezt olyan pejoratívan az iskolával kapcsolatban? Miért kap mindenki hidegrázást, ha azt hallja iskola és teljesítmény?

 

Iskolába járni én is nagyon szerettem. Arra nem emlékszem, hogy mikor feküdtem le esténként, de kisiskolás korunkban biztos, hogy nyolc körül, mert a Dericket már sose nézhettük és régen ugye nyolckor kezdődött az esti film . Arra is emlékszem, hogy már elsős koromban egyedül jártam iskolába, le a térre és a kisboltba. Feldereng, hogy a szüleim vajon problémáztak e rajta melyik iskola, mi és hogyan legyen a mi nevelesünkkel kapcsolatban. Tanultunk zenét, idegennyelvet.Ennyi. Senkit nem érdekelt, hogy mi lesz majd, ha...

Viszont akkor nem volt ennyi autó, internet, nem folyt ennyi erőszak és szex a tévében. Lássuk be a 20-30 évvel ezelőtti világ teljesen más volt, mint a mostani, máskét neveltek akkor a szülők és másként kell nekünk is nevelmi a mai gyerekeket.

Amit még mindenképpen fontos elmondanom, hogy felnőttként is más készségekre, képességekre van szükség az érvényesüléshez, mint 20 évvel ezelőtt. Igenis nagyon sokan dolgoznak 3 műszakban, vagy épp 12-16 órát naponta, mert motiváltak vagy nem, de muszáj. És épp ez az, amit hiányolok a mai gyereknevelésből. Mindig valamiféle felmentsét keresünk arra, hogy miért ne kelljen ezt vagy azt csinálni a gyereknek. Nem könnyű ma, se gyereknek, se felnőttnek, ezt tudjuk érezzük a saját bőrünkön. De helyes e a gyerekeket arra nevelni, hogy -Megértem, ha nem csinálod, hiszen nem érdekel, nem vagy kellőképpen motiválval?" A való életre készítjük e fel a gyerekeket, ha örökösen a kibúvókat keressük?

Változatlanul mondom, hogy az iskolai telejsítmény szó nagyon le van járatva mifelénk. Miért olyan nagy baj az, ha van egyfajta teljesítménykényszer? Nem őrült módjára és nem végtelenségig kizsigerelve a gyereket, de igenis kell, hogy elvárásaink legyenek a gyerekekkel szemben. Csak így nevelhetjük felelősséggel a csemetéinket.

Lehet szidni a társadalmat, a rendszert, de tudjuk, hogy igenis kell a nyelvtudás, amihez ugye tanulni kell. Valamiben nem árt ha igazán jók vagyunk, mert szerintem a diploma az egyáltalán nem fontos.

Azt is tessék belátni, hogy a gyerekek sokkal többre képesek, mint azt mi gondolnánk. Ha egyfolytában azon siránkozunk, hogy jaj, szegény, de fáradtz meg milyen nehéz, azzal csak hátráltatjuk saját csemeténket. Nézzünk kevesebb tévét, legyünk együtt többet aktívan, segítsük az iskolai és egyéb felkészülését, ne hagyjuk egész nap a gép előtt ülni, inkább küldjük sportolni. Ezekkel segíthetjük, hogy bírja az iramot. A szájtépéssel csak arra tanítjuk meg, hogyan tud kibújni a kötelesség és a felelősség alól. Aztán majd leshetünk, hogy nem akkar 25 évesen sem  dolgozni!

Azt sem értem, hogy miért kell azt gondolni, hogy a gyerekek nem szeretnek olyan iskolába járni, ahol teljesíteni kell. Egy jó hangulatú, egészséges lelkivilággal rendelkező osztályközösségben csak előny és húzóerő egy bizonyos teljesítménykényszer -és kérek mindenkit most is vonatkoztasson el a szónak minden pejoratív fennhangjától!!! A tanulmányi munka mellett ezer dolog van, amiért jó suliba járni! (valamelyik nap az osztály sarkában állva néztem lassan kiskamaszkorba lépő tanítványaimat. Beszélgettek, viccelődtek egymással. Édesek voltak!)

 

Vegyük tudomásul, hogy nekünk az Életre kell a gyermeinket felkészíteni. Úgy, hogy ebben az olyan, amilyen világban a lehető teljesebb felnőtt életet élhessenek. Ehhez szerintem a legfontosabbak a kötelességtudat, a  szorgalom, a kitartás, az együttműködés képessége és az, hogy minden helyzetben tudjunk szeretni sé mosolyogni -mert tudjuk, az élet nem habos torta! Persze még sorolhatnám.

Csak közjátékként megjegyzem, hogy jópár iskolában létezik már a differencilás, mint olyan és az, hogy a gyerekeket egyéni képességeikhez mérten értekelnek. Ez külön bejegyzést megér egyszer, de ha már a teljesítménynél tartunk, fontosnak tartottam megjegyezni.

 

Vidirita cikkében megdöbbenve olvastam, hogy a gyerekek életét összehasonlítván a felnőttekkével felteszi a nagy kérdést, hogy én, mint az emberiség kifejlett példánya (na meg te, aki olvasod őt), hogy kelsz fel reggel.  Ha a szokások és a teljesítménykényszer irányítanak, akkor bizony nagy bajban vagy! Hogy enegm mi irányít, amikor felkelek? A lában a konyháig, maximum. De félre a viccet, ne ámítsuk magunkat! Nagyon klassz élete van annak, akit semmilyen szinten nem szippant be a "mókuskerék effektus". És vessetek meg érte, de engem bizony érdekel, hogy magas színvonolaon végezzem a munkám (nevezhetjük telesítménykényszernek nyugodtan), és szeretem, ha meg tudom tervezni a dolgokat. És akkor most tessék sajnálni, vagy megvetni. A szokások rabja vagyok és a teljesítménykényszer hajt. És igen, szoktam fáradt lenni, és motiválatlan is. De felkészülők a munkámra és hánytalanul megcsinálom a feldataimat. Akkor is ha kivagyok, mint a kacsa.

Ha a gyerkőc kivan, fáradt akkor felmentéseket keresünk számára vagy átsegítjük a nehézségeken és elvárjuk tőle -ha segítséggel is -a feladatait, kötelességeit?

 

Abban talán igaza van  Vidiritának, hogy az iskola nem az életre nevel, de sajnos a legtöbb szülő sem. Mert bizony az Életben igenis fontos a teljesítmény és akkor is el kell végezni a dolgodat ha fáradt vagy nem kellőképpen motivált ezt hívják kötelességtudtanak, de vajon kialakítjuk e a gyerekben??)

 

Szülőként nekem is sok aggodalmam van. Igen, féltem a gyerekeimet. Mégis úgy érzem, hogy egészséges szabályokkal, következetességgel és a gyerekekhez igazított elvárossakkal, na és sok-sok szerettettel, öleléssel és mosollyal egészséges, sikeres embereket nevelhetünk belőlük.

 

 Ui: Ez is megér egy teljesen külön bejegyzést, de így a végére leríom. Az meg külön bosszant, hogy mindig az iskolát és a pedagógusokat szapulják, pedig annyi hatás éri a gyerekeket rajtunk kívül is, amik ráadásul nemhogy segítenék, még hátráltatják a munkákat!

Kedves Vidirita!

Remélem nem bántottolak meg, nem állt szándékomban!

 

Címkék: gyerek tanulás szülő gyereknevelés iskola rendszer nevelés teljesítmény tanítás pedagógia pedagógus általános iskola tanító

A bejegyzés trackback címe:

https://okosanszeresd.blog.hu/api/trackback/id/tr182495952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.