Be kell valljam, ugyan már sok Csigabigával találkoztam pályafutásom során, de soha nem gondoltam, hogy saját kölkömön kell tesztelnem a sok okosságot, amit mondani szoktunk a Csigabigák szüleinek.

Szóval mostantól teszt-üzemben vagyunk, édes leendő másodikosom is új üzemmódban van, ugyan nem újdonság, hiszen láttam már erre utaló jeleket, de most már súlyosnak ítélem a helyzetet. A türelem elfogyott, túl vagyunk,a kiabáláson, és  ugyan tudom, hogy Makarenkó már meghalt de néhány pofonon is, sőt néha a saját fejem verném a falba, hogy már megint arra az istenadta kölökre várunk. Várjuk amíg felöltözik, levetkezik, megcsinálja a gyakorló feladatot, és várjuk, hogy óhajtson végre jönni vagy éppen menni. A lassúságával véleményem szerint a "firkásodása" is összefügg, vagyis, hogy ha lassan csinálja, tán nem kell annyit amennyit a szülék kigondoltak, és tényleg egyébént, egy kicsit mindig lejjebb adtam. Ebből, abból, mindenből.

Szóval, most, hogy közeleg a közeljövő, vagyis az iskola, nekiálltunk gyakorlatozni, mindinkább, mert kiderült, hogy van ám feladat a nyárra, csak ezt elfelejtették felírni, vagy legalább egyértelműen a gyermek tudomására hozni. Az idő szorít, a feladat rengeteg, nekiálltunk. Szépen kiporcióztam az oldalakat, persze nem végzünk szeptember elsejéig. Mindegy csináljuk.

Ma jutottunk el odaáig, hogy valamit ki kell találni, mert iskolás-gyermek egész délelőtt az asztalánál ült. Akkor csinálja, ha ott vagyok mellette és, mint valami smasszer adom az ütemet -Jó! Csináld már! Gyerünk!

Abban a pillanatban, hogy kijöttünk, előkerült a még iskolából maradt gyurmadarab (nem is értettem honnan), a retikül tele mindenfélével, és végül -de nem utolsó sorban - az apró papírfecni, amire írtó izgi firkálni. Bedühödtem, üvöltöttem, a kicsit is kiosztottam (???), aztán néhány perc gondolkodás után felderengett előttem néhány kedves tanítvány, akik hasonló kórban szenvedtek.

Mit is szoktunk tanácsolni?

Szabjunk meg időt a gyereknek, hogy egy-egy feladatra mennyi időt adunk, és ha nincs kész annyi perc alatt, akkor bünti.A bünti olyan legyen, ami tényleg hiányozni fog a gyereknek, de azért ne essünk túlzásokba, se a büntetés mértéke, se időtartma irányában.

A bünti tárgyát ebéd után megvitattuk a gyerekkel -fő a demokrácia-, hogy milyen büntetést talál méltányosnak, de mivel nem jutottunk közös nevezőre -szerinte a szobafogság sokkal jobb, mint a ritikül elvétele, de mi úgy láttuk, hogy a szobafogság alatt tök jól el lehet matatni, az egyébként is imádott tárggyal, tárgyakkal - maradtak a mi feltételeink, amire a kisasszony is rábólinott végül, nem helyeselvén, mindinkább tudomásul véve azt.

Már túl is vagyunk a ez első tesztelésen. Órát kikészítettük (sajátja), időt, feladatot egyeztettük. A biztonság kedvéért ott maradtam, hála Stahl Juditnak volt mit nézegetnem közben.

Tapasztalataim a következők: további teszteléseket igényel a módszer a következők miatt.

1. A gyerek eleinte az óra lesésével töltött el perceket. idegsségében a mutatókat is összekeverte

2. Ott kell lenni mellette, de csak az időre figyelmeztetni. Néhány alkalom után megpróbálom elhagyni a helyszínt és csak bekukkantani mivel fogalalkozik.

3. Nagyon jól kell az időt kikalkulálni, és ez a kicsiknél a legnehezebb, mivel még nem olyan jó az időérzékük (a tanulásnál, mert a játszótéren mindig tudja, ha hamarabb akarok hazamenni). Ezért érdemes az időt feladatonként megadni, és az első alkalmakkor felvállalni, hogy akár kicsit több időt is adunk, mint gondoltuk. Ha több idő kellene még lehet 5 percet adni.

4. Beszéljük meg, hogy az esetleges javítás benne lesz e az időben, vagy az külön számít. (Nem összecsapni!)

5. Ne adjunk egyszerre sok feladatot. Inkább kevesebbet, de azt rendesen csinálja meg!

Ma végül nem jutottunk el a büntiig, de bevallom inkább azért, mert kicsit restellem a délelőtti kirohanásomat. Ugyan néhány nap múlva már dolgozom, de azért folytatom a tanulásra ösztönő mószerek tesztelését. Egy biztos azoknál  gyerekeknél, akik hasonló problémákkal küszködnek, sajnos -vagy nem sajnos -sokáig ott kell lenni, és fokozatosan rászoktatni az önállóságra.

Elkezdődött az iskolai beszerzési hajrá, és érdemes észen lenni, mert rengeteget lehet feleslegesen költeni. ha van miből, akkor persze mindegy, bár a mrtékletesség megtanítása gyerkőceinknek nem egy utolsó dolog.

Először mindenképp nézzük a leendő kis elsősöket. Főleg, azok a szülők vannak nehéz helyzetben, ahol az első (vagy ezidáig egyetlen) gyerkőc kezdi az iskolát. Nehéz a termékek sokaságában eligazodni, na és ott van a leendő iskolás is, akinek ugye komoly beleszólása van abba, hogy milyen cucokkal kezdje az iskolát.

Kezdjük a táskával. Én mindenképpen a hátira szavazok, méghozzá már nagyon jó felépítésűek vannak, nem is annyira horror áron. Nagyon szépeket lehet kapni - ugyan nagyon drágán - amihez már tolltartó, tornazsák, uzsidoboz is van.Ezek nagyon jó felépítésűek is, de persze jóval olcsóbban is lehet nagyon jó tatyit kapni.  Az iskolatáska - már a jobbak- két évet is kibírnak, ezért jobb, ha nem csábulunk el a mindenféle rajzfilm figurások iránt. A másodikos már nem feltétlenül ugyan azért a rajzfilmhősért rajong.

Kinézetre egyszerűbbet válasszunk, ami még jövőre is megállja a helyét.

A tolltartó lehet  a megalkuvás, mert bármilyen is, tapsztalatom szerint jó ha egy évet kibír, de lehet, hogy év közben cserélni is kell. Az állandó ki be huzigatás, és a pakolászás eléggé elnyűvi, így itt bejátzshatnak a kedvencek is. Nagyon széles árskálán mozognak a tolltartók, de első két évben mindenképp olyat válasszunk, amibe bele kell dugdosni a cerkákat. Lehet egy külön kis tolltartót is venni, amiben a csillogós és egyéb délután vagy szünetben használható dolgok vannak, de ez persze csak egy plusz dolog lehet. Az emelets és a kihajthatós tolltartók a legjobbak. Egy egyszerű, sima kinyithatósban nem biztos, hogy elfélrnek az elősök dolgai.

Jó esetben mindenki rendelkezik már valamiféle tanszerlistával és akkor nagyon szépen kiderül mi kell a tolltartóba pédául.

Na akkor elérkeztünk a kedvenceimhez a ceruzákhoz. Az elmúlt egy évben sokat szenvedtem a lányom színes ceruzáival. Sajnos bármilyet vettem, alig bírt ki egy készlet egy hónapot. Tény és való, hogy nem a legdrágábbat vettem, hanem középkategóriás márkákat, de a végén már a olcsóbbakat vettem, mert egyszuerűen katasztrófa volt. Egy elsős kisgyerek még nagyon sokat használja a színeseit, és persze minden este szépen ki is kell hegyezni. Az is iső volt, mire rájöttem, hogy az egyszerű fém hegyező a legjobb, még a tartály sem szükséges, mert ha nem hegyezi ki, akkor leshetem a tartályt.

Azért érdemes megnézni mit veszünk, akinek már az ovis időszakból van bevált márkája vegye azt. Azért a kínaikkal vigyázzunk, nem mindegyikkel lehet szépen színezni, és van amelyik alig fog valamit, vagy túl kemény a bele, és így csak szenvedés lesz a kicsinek a munka. Az igazi teszt úgyis a mindennapi használat lesz majd.

A grafitokkal jobb a hyelzet, bár a rajzfilmfigurásokkal itt is rossz a tapsztalatom. Ezeket mindig jobb írószerboltban veszem darabra. Még nem csalódtam (kopp-kopp).

Radírt, ha kérnek egyszerű fehéret vegyünk, a színesek gyakran maszatolnak. Nagyobbaknak valók a ceruzás radírok (műanyag ceruza, amiben hosszú radír van és ki lehet nyomkodni), sőt a ceruzákat is úgy válasszuk, ne legyen a végükön radír, mert a gyerek gyorsan rájön, hogy könnyebb a cerkát megfordítani, mint a jó radírt elővenni, és az bizony nagyon csúnyán radíroz többnyire.

Addig semmilyen színeslapot, ragasztót ne vegyünk, amíg pontosan nem tudjuk mit kérnek, ha a márkában bizonytalanok vagyunk, inkább az első szülőin kérdezzünk rá. Zsírkréták is vannak egész jó áron nagyon szépen használhtók, de középkategóriásak is, amiknek alig van színük.

Nem érdemes ezeket az előre gyártott tisztasági csomagot sem venni, csak ha külön kérik. Tonazsáknak spórolásiből akár jó lehet az ovis zsák is. Váltócipővel is várjunk, mert sok helyen csak október 1-től kérik, hogy a nyári szandit lehessen vinni.

Jaj, a kedvenceim a füzetek és a füzetborítók kimaradtak. Ha van a tanszerlistán, akkor vegyünk bármilyet, csak a lapját nézzük meg, ne legyen túlságosan vékony, mert akkor könnyen elszakad. Szeretem a kis színes borítókat a füzetekre, én elsőben jeleket szoktam rá rajzolni, a dominós a matek, a fa a környezet füzeten van, így azokat be lehet csomagolni nyugodtan. A könyvekre azonban ne vegyünk csomipapírt, mert általában csak fóliázva kérik elsőben - de később is elég a fólia- , hogy gyorsan felismerje a gyerkőc melyiket szeretné elővetetni a tantónéni.

Nem könnyű eligazodni az árak között, de azt hiszem nem nagyon érdemes érdemes ide-oda szaladgálni sem a dolgokat beszerezni. Egy-két helyen nézelődjünk és ahol számunkra a legkedvezőbbnek tűnik a helyzet ott vásároljunk. Én újabban az apránként vegyük, úgy nem tűnik fel annyira elvét követem, és augusztus elejétől folymatosan beszerzünk ezt-azt.

 Ne feledjük el, hogy időben próbáltassuk fel a gyerkőccel az ünneplő szerkót is, nehogy elsején derüljön ki, hogy kicsi a cipő, vagy a fehér felső. ost még van választék is, és talán nem kell rohangálni érte.

Egy biztos, nagyon jó ráhangolódás az iskolai cuccok beszerzése, na és izgalmas is a gyerekeknek -bevallom én is imádom a papírokat. Úgyhogy a kis iskolást semmiképp se hagyjuk ki ebből az élvezetből.

Kellemes készülődést!

Régen írtam már, talán a nyár miatt, talán, mert másfelé jártak a gondolataim.

Két év után újra visszatérek az osztályomba. A nagílányom másodikos lesz, a kicsivel a bölcsit kezdtük.

Izgalmas év lesz, és nagyon készülök arra, hogy otthon is és az iskolában is mindenkinek azt adjam magamból aire szüksége van.

Mostanában szívesen keresgélek az interneten különböző dolgokról, amik az iskolával kapcsolatosak. Sok jétékot gyűjtöttem össze, amit remlémem majd hasznosjtani tudunk. Izgatottam várom az első csoportmunkát és differenciált órát.

Perzse az örömömbe egy kis üröm is van. Az elmúlt két év csak a saját gyerekeimről szólt. kis tündérkéimre biztosan kevesebb idő jut majd, máér csak azért is, mert napközben mindannyian a "dógozóban" leszünk. azért remélem az együtt töltött idő boldog és örömteli lesz, ahogy a nyári szünet utolsó heteire is terveztem néhány extra programot, főleg a nagynak, mert kicsit hiányolja a kettesben töltött órák számát, pedig tényleg imádja a kishugát.

Kívánom, hogy ezek mindannyiótoknak teljen nagyon jókedvűen az utolsó néhány hét az iskola előtt!

Amikor én még kislány voltam... na igen. Akkor sem lehetett tervezni valszeg egész nyárra úgy, hogy a szülőkkel tölti a gyerek a nyarat valami jó kis nyaralóhelyen. nekm legalábbis nem így teltek a szüneteim. Mivel én mindig is szerettem iskolába járni, az augusztus számomra már az iskola-várással telt. Úgy emlékszem, hogy a szüleim nagyon sok programot nem is terveztek. persze voltunk táborban, nagyszülőknél, strandoltunk. előfordult, hogy nyaralni is eljutottunk, de nem minden évben sajnos. Nagy előny volt, hogy a közeli iskolába jártunk és sok barátunk volt a környéken, sőt a szüleink le is engedtek minekt a közeli játszótérre csatangolni, tudták, hogy nem lesz semmi gond, biztonságban vagyunk.

Az én kislányom most elsős, de mivel én ugye tantőnéni vagyok, bizony nekem gond, hogy hová tegyem a gyerkőcöt, sokalinkább az, hogy hogyan tegyem neki tartalmassá azt a majd 3 hónapot. Mivel szeretek jó előre tervezni, és szerintem, ha az embernek gyereki vannak, nem is árt, így már jó előre szervezkedek, tervezgetek, ami azzal kezdődik, hogy bejelölöm a naptárban a fix időpontokat. Idén mondjuk a tábor és a kishugi bölcsibe szoktatása volt az első fix időpont és a munkakezdésem időpontja. Ezek köré szerveződik a nyár. Ami szabadon tervezhető program volt, hogy a nagyszülők igényt tatanak készter egy hétre a nagyobbik unokára (kicsi még nem mozdítható hetekre), és szervezőben van egy "nem ottalvós" tábor is. Ez a tábor azért jó, met több ismerős gyereket szervezünk össze, hogy legyen egy kis bandáa a gyerekeinknek, ne ismeretlenekkel táborozzanak. persze ez lehet hátrány is, hogy nem ismerkednek annyira újakkal, de tavalyi tapsztalat alapján azért nem zárt világban lnek ott öten, hatan bandában.  A - mondjuk úgy -napközis tábor időpontja idén hozzánk lesz igazítva, a kicsi bölcsibe szokatásának első hete lesz. Ez már ha jól számolom 4 hét a szünetből. A nyaralás nálunk bizonytalan, egy hosszú hétvége biztos lesz, annak az időpontja is a naptárba került.

De azért van még jó néhány hét a szünetből amit aktívan illene eltölteni, ezért további barátnők és soztálytársak szüleivel dugjuk össze a fejünket, kinek milyen ötlete van, hová lehetne közösen menni, mert ugye a gyermek e

Elnézést kérek az esetleges hibákért! Javítom és nézem át folyamatosan az írásaimat!

Szép napot!

Loreen

Néha már az agyadra megy, hogy a gyerek nem akarja olvasni az olvasókönyvet vagy a kötelező olvasmányt? 

Valóban előfordul ilyen mindenkivel, és nem is jó, ha izzadságszagúak a közös gyakorlások.

Ilyenkor bizony jól jön néhány csel és egy kis odafigyelés. Ötleteimmel már a nyári szünidőre is ötleteket szeretnék adni, mert bizony hosszú a szünet és nagyon "el lehet felejetni" az olvasást.

Nagyon jó gyakorlási lehetőség lehet nyáron, ha  alakásban eldugunk üzeneteket (szépen kézzel írva, de jobb ha géppel, kinyomtatva), melyen különböző utasítások találhatók. Ez akár lehet az, hogy az elsőt az ágyban találja, hogy- Mosd meg a fogad!.

A következő, fogmosás után a fürdőszobában - Mosd meg az arcod, fésülködj meg! Utána menj vissza a szobádba, a következő utasítást az íróasztalodon találod, zöld borítékban! Szépen le lehet vezényelni így a reggeli nyögvenyelős készülődést, ami ráadásul nálunk szünetekben extra lassú. Persze erre elő kell készülni, és idő is kell hozzá, de a jókedv garantált! Lehet ezt más szituációban is csinálni, pl. kincskersés, vagy valaminek a kitalálásához adunk információkat egy-egy borítékban. Higgyétek el, biztos a siker és a gyerkőcünk kérni fogja asz ismétlést!!! Csak győzzük!

Lehet, hogy csak ebéd után olvasunk egymásnak mesét, egy mondatot te, egyet én. Vagy olvas annyit a gyerkőc amennyit szeretne, (lehet kicsit nógatni, hogy na még egyet) aztán folytatjuk.

Aki be tud sötétíteni az diát is vetíthet, a gyerek olvashatja és ha akarja tekerheti is a diát.

Ha szoktunk együtt főzni, itt az idő az új receptek kipróbálásána! A gyerek olvassa a receptet, mi meg szépen csináljuk, amit mond. Nagy a felelősség, fini lesz az ebéd!! :)))

Én az elsős lányommal még azt tervezem, hogy nagy csinnadratta közepette beíratom a könyvtárba és 2-3 hetente ellátogatunk oda. Kölcsönözhet magának, olvashat, majd vissza is viheti a könyveket. Valszeg nem fog minden könyvet végigolvasni, de számomra nem is ez a cél.

Vehetünk cd romot is, ami az olvasás gyakorlására szolgál, ennek még nem néztem utána, de biztos van ilyen is.

Egyszer-egyszer megengedhető, hogy kapjon valami jópofa (ám nagyon drága) újságot is a gyerek. Ezekben sokszor feladat is van, amit szívesebben megcsinálnak, mint mondjuk egy gyakorlófüzetben.

Vannak jó nyári gyakorlók is, ha  szívesen csinálja, néha azt is elé rakhatjuk a változatosság kedvéért. Csak arra ügyeljünk, hogy ne legyen túl nehéz a szöveg, vagy a feladatok.

Ha kirándulni megyünk, vagy nyaralni, készüljünk előre együtt az adott településről. Nézegessünk, olvasgassunk utikönyveket, internetes oldalakat ki is nyomtathatjuk. Ha odértünk akkor meg beszélgessünk miket is olvastunk az adott helyről. Ezt egy elsőssel is meg lehet már csinálni, persze nem oldalakat kell olvastatni vele, hanem mondjuk a képek alatti feliratokat, mi meg hozzátehetjük a többi tudnivalót.

A kötelező olvasmányt is -ha van- lehet együtt olvasni. Az egy oldalt én, egyet te módszer nagyon jó erre, főleg egy nehezbben olvasó gyereknél. Az olvasónaplót is meg lehet közösen csinálni sőt közös családi rajz is készülhet az olvasottakból (nagy lapra vagy csomipapírra, aztán a konyhában rakjuk ki)

Jó, ha egy kicsit oldafigyelünk, hogy ne maradjon augusztus végére a gyakorlás, hanem észrevétlenül tartsuk fenn a gyermekünk olvasási szintjét. Igazából az előbb felsorolt tevékenységeknek az együttlét a lényege, csak egy kicsit tudatosabban tervezzük azokat.

A szünidő aktív eltöltéséről még írni fogok, ha érdekel látogass vissza néhány nap múlva!

Amikor az előző bejegyzést írtam, már rögtön felderengett, hogy mennyire felháborít, amiket összeírkálnak arról, hogy a magyar gyerekek nem tudnak olvasni. A sok felmérés és statisztika szerint nem, vagy nagyon rosszul olvasnak és a szövegértésük is pocsék.

Persze lehet mondani, hogy védem a mundér becsülétét, és nincs igazam. Csakhogy a sok okos szakértő és felmérést végző elfelejti megkérdezni, felmérni, hogy az analfabéta generáció mennyit, hol és mikor olvas. Az én tapasztalataim szerint a mai gyerekek többsége csupán az iskolában olvas, annyit amennyit ott kérnek, és iskolai időben teszi ezt. Azon kívül -délután és szünetekben-nagyon kevés gyerek olvas bármit (szoktam mondani még a txt-t sem), sokkalinkább bambul a tévé előtt és játszik a számítógépen.

Valóban nem tanulnak meg olvasni a gyerekek az iskolában?

Kinek a felelőssége, hogy egy kamasz gyerek képtelen arra, hogy elolvasson egy könyvet, vagy egy újságcikket?

Az iskolában a gyerekek igenis megtanulnak olvasni. Sőt szinte minden elsősnek leghőbb vágya megtanulni írni, olvasni! Mégis hol a hiba? Alsóbb évfolyamokon is találkozunk már olyan gyerekekkel, akik mintha elfeljetenének olvasni. Ez azonban nem pusztán a pedagógus felelőssége. Nagy szerepe van ebben is, mint a nevelésben minden területen a szülői háznak.

Sajna úgy tünik az olvasás nem olyan, mint a biciklizés, el lehet felejteni. Ebben az esetben a gyakrolat teszi a mestert ismert mondást tartom igaznak.

Az, aki sokat olvas, jól fog olvasni. Aki semmit, nem fog tudni olvasni. Mivel az iskolai munka 2. osztálytól az olvasáson alapul (feladatok utasításásnak elolvasása, értelmezése, olvasmányok, leckék olvasása, feldolgozása STB..), ezért nem hiszem, hogy bárki is azt mondhatná, hogy az iskolában nem tanulnak olvasni vagy nem olvasnak a gyerekek. Az egy más kérdés, hogy a szövegértés fejlesztéséhez, és egyáltalán a gondolkodás fejlesztéséhez már új, hatékonyabb módszerekre van szükség, de ez más téma, és ezekről másik bejegyzésben szeretnék majd írni.

Az otthoni gyakorlásra, olvasásra azonban kevesen szánnak időt. Sajnos azzal is egyet kell értenem, hogy olvasókönyveink nem a legkorszerübb szövegeket tartalmazzak, kevéssé alkalmasak arra, hogy felkeltsék a mai gyerekek érdeklődédét, és sok kolléga képtelen elszakadni a már előre nyomtatott könyvektől (mentségünkre legyen szólva nem megoldott az iskolákban -vagy csak nagy kevés helyen - a fénymásolás). A kötelező olvasmányok is inkább a hagymányokon alapulnak, mint a mai gyerekek érdeklődésén.

Azért ha már a gyereknevelésről szól a blogom, azt szeretném elmondani, hogy azokban a családokban, hol beszélgetnek sokat és meséket olvasnak, mondanak a gyereknek behozhatatlan előnnyel indulnak az olvasás terén. Mert bizony a könyvek, olvasás megszerettetését nem lehet elég korán kezdeni. De azért késő sincs soha, csak trükkösebb a megszerettetés, és bizony nagy türelem kell hozzá.

A kinek a felelőssége kérdésre a válaszom az, hogy közös felőssége van az iskolának és a családnak abban, ha gyerek nem tud, nem szeret olvasnai. Manapság azonban mindenki hajlamos a felelősséget áttolni az iskolára, a pedagógusokra. Tessék tudomásul venni, ha a felelősséget tologatjuk, a lényeg akkor sem változik!

Inkább meg kell nézni, ki mit tehet azért, hogy változzon a helyzet.

Szerintem például a következőket:

Az iskola, pedagógus:

-Elszakadni a megszokott szövegek olvasásától, kutatómunkára ösztönözni a gyerekeket. Azt olvasni, ami az osztály nagy részének érdeklőséséhez közel áll, vagy választási lehetésgeket adni, ha  a tananyag lehetővé teszi.

- Megoldani a fénymásolást, hogy hatékony differenciálás folyhasson az iskolákban

-Ehhez kapcsolódóan lehetővé tenni, hogy a pedagógus ne egy tankönyvből tanítson, hanem összeolózhassa, az éppen aktuáils osztálya számára az anyagokat a kereskedelemben kapható könyvekből (ez szerintem nagyon jó módszer a szövegértés tanításához. Fontos az is, hogy ne csak egyféle kérdéskultúrával ismerkedjen meg a gyerek)

A szülők:

-Elfogadják a pedagógust és tiszteletben tartják a döntéseit (természetesen nem szélsőséges esetlekben)

- Mesélnek, beszélgetnek a gyermekükkel minden nap legalább 20 percet, kicsi korától fogva.

- Odafigyelnek  mi történik az iskolában, számonkérik a tanulnivalót, fokozatosan szoktatják az önálló tanulásra gyermeküket.

-Lehetőséget teremtenek arra, hogy a gyermek megismerkedjen a korának megfelelő irodalmi alkotásokkal, ajánlanak számára, és megengedik, hogy kiválassza, hogy mi érdekli igazán (nem szépirodalmi alkotás, de egy jó képregény is lehet olvasnivaló!!!)

Lássuk be, hogy az egymásra mutogatásnak értelme nincs, mindenki tegye meg a gyermekekért amit tehet, szülő és pedagógus egyaránt. Csak a közös fáradozásoknak lehet igazán értelme, hatékonysága. egymás nélkül nem tudunk hatékony ereményeket elérni!

Jó olvasgatást mindenkinek !

így vasárnap délután pont ez jutott eszmbe.

Amikor ovis volt a nagyobbik lányom, mindenki azt kérdezte -kiindulva abból, hogy tanítónő vagyok-,hogy mit tanítok a gyereknek. Mikor azt választoltam értetletelnül, hogy semmit, meglepődtek. Persze nem tanítottam semmit, de sokat énekeltünk, táncoltunk együtt. Ha mentünk valahová beszélgettünk, nagyvárosi lehetőségeinkhez képest beszélgettünk az időjárásről, a természet változásairól. Gyurmáztunk, festettünk, csináltunk mindenfélét. Na és persze meséltünk, meséltünk (Ezúton üzenem Bartos Erikának, hogy néha nem annyira szeretem, volt, hogy hónapokig csak az ő könyveit olvastuk)

Aztán a kis oviból sulis lett, persze közben tesó is született, ami megváltoztatta  napjainkat, időbeosztásunkat. Alapvető számomra, hogy  úgy rendezem a dolgokat, hogy ne kelljen rohanni. Bevallom, mostanában nem mindig sikerül. Sokat vagyunk Apa nélkül, két gyerkőc van már és annyi mindent kellene a háztartásban és lehetne együtt csinálni.

A tanulásra, gyakorlásra a sok egyéb mellett, azonban mindig fordítunk időt, igaz egyszerre csak fél órákat, elosztva hétvégén. Nagy nehezen sikerült megértetnem a gyerekkel, hogy felesleges elmolyolni a tanulnivalón. Legyünk gyorsan készen és lehet játszani. Tudom, ez nem mindenhol megy pikk-pakk, a gyerekek szeretik húzni az időt, amivel az agyunkra mennek. Mostanában, mivel a Hugi nagyobbacska lett, és ott lógna az íróasztalon (szó szerint) nagyobb önállóságot is hagyok az írásbeli munkáknál. Ellenőrizni hozza, vagy éppen segítséget kérni (aranyosan ceruzával, radírral, mint a suliban)

Viszont, mivel nyelvet is tanul a Lelkem, nekünk bizony szóbeli tanulnivalónk is van. Jól megy, nagyon jól, de azért foglalkozni kell vele. Szerencsére ritkán húzza a száját, és kedvesen jön tanulni. Egyszerre sohasem több időre, mint fél óra.

A mostani hétvégén nem mentünk össze-vissza, úgyhogy kicsit többet tanulgattunk, de az is előfordul, hogy nem tudjuk csak a lecót és az olvasnivalót megcsinálni. Ebből sem csinálok gondot, máskor meg több idő van a tanulásra.

Lehet, hogy soknak tünik, hogy mi ennyit foglalkozunk a tanulással, és már elsőben, de a gyerek megszokta, NEM UTÁLJA!!!! Sőt, az iskolát is imádja, pedig -tudom nem valami trendi manapság-de ott is van követelmény. Szerintem ez nem is baj, úgy szoktam volt mondani, abban az iskolában meg is tehetik. Lehet, hogy rosszul hangzik valakinek, de így van. Mi ezért is írattuk oda a Lányunkat.

Akárhogy is, akárhová is jár a gyerek, ne sajnáljuk az időt, mert tőlünk is függ, hogy milyen sikereket ér el az iskolában. egy kicsi odafigyelés, egy kis olvasás együtt, csodákat tehet!

Tudom, vendég vagy nálunk

"Vendég?

Igen. valaki, akinek a fogadására

készülök, örülök, hogy nálam időz,

és amíg itt van, mindent elkövetek,

hogy szépek legyenek az együtt

töltött órák, napok-évek.

És ha elmegy, hisz nem maradhat

velem örökké, szépen engedem el,

úgy, hogy mindketten örüljünk annak,

amit egymástól kaptunk!"

Ritka madár, aki nem volt gyerekkorában valamilyen táborban. Szülőként azonban sokan dilemmáznak, hogy elengedjék e szemük fényét az ottalvósba, vagy inkább még ne, mert túl kicsi, vagy túl rendetlen, vagy épp túl önállótlan.

Pár évig még sikerrel le lehet beszélni a táborozni vágyó gyermeket, de eljön az idő, amikor érezzük, nincs vissza út. Mikor jön el ez az idő? Van akinél soha. Nem is akar elmenni sehová, jól elven ő otthon. Van olyan gyerkőc, aki már az oviban gyrapítja a lelkes táborozók sorát, ám mégis a legtöbben alsó tagozatosan indulnának első táborukba.

Mikor érdemes inkább inkább a nem mellett dönteni?

Ha ugyebár a gazdasági válság oly módon megtépázta a költségvetésünket, hogy esélyünk sincs beruházni ilyesmire. Mivel a tábor költségén túl -ami kb. 30.000 ft-tól indul- még várhatóak további költésgek is, amelyek elkerülhetetlenek. Ilyenkor érdemes a gyereknek az igazságot elmondani, és biztosítonai róla, hogy mi is nagyon sajnáljuk a dolgot...

A másik eset, ami elgondolkodtató, ha gyermekünk az első lelkesedés után, inkább nem is menne. majd néhány nap múlva mégis, majd újra mégsem. Mivel a gyermek maga is bizonytalan lehet, érdemes megbeszélni, hogy várjunk még egy évet, és akkor már biztosabb lesz magában. Az ottalvós helyett felajánlhatunk napközis tipusú tábort, nagyok jókat szerveznek (lovas, úszó, tenisz, állatkerti...stb.)

Viszont elengedném, ha nem dilemmázik, és biztos magában még napok múlva is. Az aggodalom a továbbiakban marad nekünk, szülőknek.

Mire érdemes felkészülni?

A tábor díját általában részletekben is be lehet fizteni, amit érdemes is kihasználni.

A tábort megelőzően számíthatunk egy szülőire, ahol jó eseteben listát is kapnk arról, mi az, amit mindenképpen vinni kell. Érdemes külön rákérdezni a mobilra, és a fényképezőre is, nehogy gond legyen, hogy vitt vagy épp nem vitt a gyerek. A zsbpénzről is szót kell ejteni a kísérő pedagógusokkal. Milyen költekezési lehetőség lesz, és ők milyen összeget tanácsolnak adni a gyerkőcnek. előfordul, hogy le lehet adni borítékban a pedagógusnak a zsebpénzt, és majd ők odaadják a gyerekeknek, ha eljön a lehetőség a vásárlásra.

Ma már az interneten nagyon jól utána tudunk nézni, hol szállásolják el a gyerekeket, milyen környékre mennek.

De nem csak ennyi a feladatunk. Érdemes a kis táborozót is felkészíteni arra, hogy önállóan legyen képes a dolgait rendben tartani. Tudja, hogy ott is naponta tiszta bugyi/gatya, zokni és, hogy ott is ugyan olyan fontos a zuhanyozás és a fogmosás, mint itthon. A pakolás, bármilyen ingerencia is, most legyen a gyerek a dolga, persze szülői segítséggel. Mert gondoljunk arra, hogy hogyan is talál majd meg valamit, ha mi ide vagy oda teszünk valamit.

Már a tábor előtt -főleg a kisebbeket-ismertessük meg a pénzhasználattal, hogy mi mennyit ér kb, mert ez  a legnehezebb. Bár úgy tünik számomra, elég jól elboldogulnak a gyerekek úgy is, ha alig-alig értik, melyik pénzérme mennyit ér. Valahogy a legtöbben ráéreznek.

Na és a legfontosabb: bízzunk. Bízzunk meg a gyermekünkben, hogy ügyes lesz, és okos lesz. Bízzunk meg a pedagógusokban, hogy igenis szuperül fognak vigyázni a kölökre. Na és bízzunk magunkban, hogy jól döntöttünk.

A Waldorf iskola már főiskolás koromban magával ragadott, pedig pusztán egy előadást hallgattam róla. Nagyon tetszett, már akkoriban kialakult bennem a vonzódás az alernatív pedagógiákhoz. Persze amit tudtam róla - sőt, azt hiszem még a mai ismereteim is - inkább benyomások, mint konkrét ismeretek.

Friss diplomásként rögtön egy Waldorf iskolába is beadtam az önéletrajzomat és  így lehetőségem volt körülnézni, beszélgetni az egyik iskolában.Végül mégsem itt helyezkedtem el, aminek több oka is volt, de kettő döntő érv szólt amellett, hogy máshol kezdjem meg pedagógusi pályafutásomat. Először is be kell valljam, megijedtem. Vajon képes leszek-e erre? Át tudok-e adni ilyen átfogó ismereteket a gyerkekenek? Képes leszek-e átvenni ezt a áhítatot, ami átlengi az iskola szellemiségét? Másrészt pedig éppen friss feleség voltam, és kisbabát szerettem volna rövid időn belül, így felelőtlenségnek érzeztem, ha elvállalom az osztálytanító szerepét.

Tehát maradtak a benyomások, az utánaolvasás és a vágyakozás.

Nagyon sokat, sokfélét lehet olvasni a Waldorf iskolákról az interneten, így azt hiszem, aki ténylegesen meg akar ismerkedni a Waldorf iskolákkal ezernyi oldalt, fórumot találhat erre.Én most a saját benyomásaimat szeretném leírni és inkább valamiféle összehasonlítást kísérelnék meg (bár nem a részletekbe menően) a hagyományos iskolákkal.

A mai hagyomás iskolákban komoly törekvések vannak ma már, hogy átvegyenek dolgokat az alternatív pedagógiákból. A Gyermekek Háza és a Waldorf is olyan "irányzat", amiből manapság a hagyomás iskolák is táplálkoznak.

Nagyon lényeges, hogy míg Rudolf Steiner egy gyár tulajdonosánák felkérésére, a gyári munkások gyerekeinek hozta létre az első iskolát, ma Magyarországon szülői kezdeményezre jönnek létre az intézmények. (Óvoda, iskola, középiskola). Nem minden esetben tartom szerencsésnek ezt, főleg a mai világban, amikor a pedagógusoknak semmi tekintélye sincs.

Mi az ami más a Waldorf iskolában? Alapvetően a hangulat. Mint általában az alternatív pedagógiák, gyermekközpontú pedagógiák, a gyermek személyiségét, az elfogadást helyezi előtérbe. Nagyon fontosnak tartják, hogy megőrizzék a gyermek, mint emberi lény eredetiségét, egyediségét, figyelnek rá, hogy a gyermeki fantázia, kreativitás ne vésszen el a tanulási folyamat során.

Pedagógia programja a gyermek fejlődéséhez kötött, ami azt jelenti, hogy vannak a gyermekkornak szakaszai, amikor bizonyos területek jól fejleszthetők, amikor könnyebben megtanulnak a gyerkek valamit, nyitottabbak témákra, témakörkre. Erre építenek. Mindig a tapasztalatiból kiindulva jutnak el az elvontabb gondolkodás fel (ez egyebként alapesetben a hagyományos oktatásban így kellene, hogy legyen)

A gyerekek már Waldorf óvodába is járhatnak és akár  Waldorf iskolában  is érettségizhetnek (12+1 év az állami érettségire való felkészítés). Az én tapasztalatom az, hogy ha egy gyerek átkerül egy hagyományos iskolába alapvető problémája nem lesz, mert sokoldalú ismerettel rendelkeznek az ide járó gyerekek. Biztosan van ellenpélda is , sok ilyet is olvastam.

Minden osztályban van egy osztálytanító, aki 8, de akár 12 évig is viheti az osztályt. Ez lehetővé teszi, hogy a tanító nagyon jól megismerje a gyerkeket és a gyerekek is a tanítójukat. Mivel az értékelés egyénre szabott, ezért különösen fontos a peadgógus nagyon jól ismerje a gyerekeket.

A tananyag felépítése rugalmas, minden osztály a maga ritmusában haladhat, bizonyos fordulópontokon kell elérni bizonyos szinteket. alapvetően nem a tananyanyag mennyisége a lényeg, hanem, hogy egy bizonyos tantárgy témakörét  széleskörüen megismerjék a gyerekek, érdeklődéssel forduéjanak a témák felé. egy -egy epocha több hétig tart, ilyenkor csak egy tantárggyal foglalkoznak az elős órákon. Bizonyos alapkészségeket pl. számolás szakórákon is gyakorlank a gyerekek. Az első két órában - főtanítás -tartják az épp aktulási epochát.

Nagyon lényeges eleme a Waldorf pedagógiának a müvészeti nevelés és a kézmüveskedés is. A hagyományos pedagógiábak iseretlen tantárgy az eurithmia egy mozgásos, zenés táncos tantárgy, a test és a szellem egységét hivatott erősíteni. A természet felé fordulás is ugyancsak hangsúlyos, még kertészkednek is az isde járó gyerekek és különféle népi mesterségekkel is megismerkednek.

Már első osztálytól két idegen nyelvet tanítanak, ugyan nem magas óraszámban, de nem is ezt, sokkal inkább az ismerkedést tartják fontosnak és a nyitottságot az idegen nyelvek és más kultúrák felé.

Itt is nagy hangsúlyt kap a szülői ház szerepe. Amibe csak lehet bevonják a szülőket, de a különféle programokon (kirándulások, foglakozások, ünnepek)  kívül fórumokat, beszélgetéseket is tartanak. A szülők nem csak külső szemmel kísérhetik végig gyermekük iskolai életét, hanem aktív részesévé kell, hogy válljanak, ha Waldorf iskolába szeretnék gyermeküket járatni.

Osztályozás helyett szöveges, egyénre szabott értekelés van. A tanító pl. év végére minden gyereknek személyre szóló díszes bizonyítvány készít, melyben értékeli a gyermek egész éves munkáját. Természetesen buktatás sincs.

Az szülőknek ugyan mélyen bele kell nyúlni a pénztárcájukba ha ide szeretnék járatni gyermeküket, de állítólag még senkit nem küldtek el azért, mert nem tudott fizetni.

 A fentiekben egy kicsit talán szárazon leírtam mindazt, amit röviden tudok a Waldorf iskoláról. Mint minden alternatív iskola, a Waldorf is alapvetően számomra hangulatában tér el a mai hagyományos iskoláktól. Nagyon jó példa a Waldorf iskola arra, hogy -termlészetesen az anyagiakon messze túl- mennyit tehet, mennyit segíthet mennyit adhat a szülők, a család a gyermek fejlődéséhez, érvényesüléséhez. nagy öröm számomra látni hogy vannak magyarországon családok, aki igenis úgy gondolják részt kell venniük a gyermekük iskolai életében is. Sajnos én magam, aki egy teljesen hagyományos -bár alternatív módszerekkel kacérkodó- iskolában dolgozom alig tapsztalok ilyet.  

Itt olyanná válik az iskola, amilyenné közösen, a szülők, a gyerekek és a pedagógusok alakítják.

Ez az az iskola az, ami a legtöbbet adott nekem eddigi munkám során.

Először évekkel ezelőtt a tévében láttam őket. Véletlenül kapcsoltam oda, nem is akartam leülni nézni, de megigézett az amit és ahogyan csináltak. Tudtam abban a pillanatban igen, ilyen iskolát szeretnék. Ilyen iskolában szeretnék tanítani. Jó volna ha ide járhatnának a gyerekeim, szerencsések a gyerekek akik ide járhatnak. Következő és szintén meghatározó élmény volt, amikor egy továbbképzésen meg is ismerkedhettem az egyik szuper pedagógussal az iskolából. Soha ilyen jó továbbképzésen nem voltam, se előtte, se azóta. Legvégül pedig, nagy nehezen sikerült el is jutnom az iskolába. Mennék többször, sokszor, bármikor, mert számomra ez az iskola olyan töltést ad, ami a saját iskolámban megélt nehézségeken is továbblendít.

Tehát. A Gyermekek Háza nevü iskola alternatív alapozó programnak vallja magát, néhány éve már nyolc évfolyamos iskolaként. A pedagógia program nagyon jól megfogalmazza, hogy nem az az elsődleges, hogy mást, hanem, hogy másként tanítanak.

Alapelvei között a következők szerepelnek:

- együttmüködés

-kölcsönös tisztelet

-élményszerü cselekvéses tanulás

-a gyermekkor tisztelete

-személyközpontú nevelés

-egyénre szabott szöveges értékelés

-differenciált tananyag

-elfogadás és biztonság

És igen ezek nem csak szavak, meg is valósulnak ebben az iskolában.

Hogyan zajlik egy nap náluk?

A napot beszélgetőkörrel kezdik, ez kb. fél óra. Ilyenkor az osztályterem sarkában szivacsokra ülnek, úgy, hogy lássák egymást. A beszélgetéseket a gyerekek is kezdeményezhetik, bármiről szólhatnak, élményről, előző napról. A tanító is mesél magáról és partnerként nem pedagógusként van jelen a beszélgetőkörben.

Aztán egy hosszabb szünet következik. Amikor csak tehetik kiviszik a gyerekeket az udvarra szünetben.

A szünet után elkezdődik a tanítás, de nem órák, hanem blokkok vannak, ami kb 90 percet jelent, de ez rugalmas, függ a gyerekek állapotától, a tananyagtól is. Kooperatív csoportmunkában és differenciált rétegmunkával dolgoznak, sok játékkal.

Mivel minden osztályban vannak sérült és részképesség-zavaros gyerekek is, ezért nagyon fontos része az oktatásnak a differenciálás, amit úgy oldanak meg, hogy az óra egy bizonyos részében önállóan is dolgoznak a gyerekek (különböző jelek jelzik a táblán kinek mikor mit kell csinálni, melyik feldatot hol találja, mikor kell a tanítóval dolgoznia. A gyerekekkel ezt is fokozatosan ismertetik meg és értik is, ezt mi is csináljuk az iskolában és nagyon jó!!), ezért már az első osztálytól kezdve önállóságra és önellenőrzésre tanítják a gyerekeket. Egy-egy órán akár több gyerek is (1-2 fő egyszerre) kap egyéni segítséget is. Ez azt jelenti, hogy a terem egyik sarkában van külön egy asztal erre a célra, oda telepednek a tanítóval a gyereket, ott veszik át, tanulják meg az épp szükségeset. Pl. 3. osztályban voltak diszkalkuliás gyerekek, akikkel még csak számfogalom alakítás folyt, külön, de ők is kaptak önálló feladatot a közös mukna után, gyakorlásként. Viszont előtte a csoportmunkában is a saját szintjüknek megfelelő feladtatot kapták, így együtt is tudtak dolgozni a többiekkel.

Nagyon érdekes ez az óraszervezési módszer. Híre sincs a mi gyerekkorunkból ismert ülj le, maradj csöndben, jelentkezz és akkor szólj, ha szólítanak. Persze ennek is helye van az órákon, de nem ez hatja át a mindennapok hangulatát. A csoportmunkában a gyerekek a székeken térdelve, fejeket összedugva sutyorognak. A differenciált rétegmunka során jönnek-mennek, feladatért, ellenőrizni és néha inni, vagy mosdóba. De mindenki csinálja a dolgát, a tanítónak csak a fél szeme kell, hogy az önállóan dolgotzókon legyen (persze ez is egy tanulási folyamat, elsősökkel lépésről lépésre haladnak)

Tankönyveket ugyan használnak, sőt vannak saját maguk által kidolgozott tankönyvek is, de sok a fénymásolat, amit a gyerekek mappákban raktároznak. (megjegyzem minden osztályteremben számítógép és fénymásoló is van) Én magam is több könyvből tanítok, egyrészt a differenciálás miatt, másrészt szeretem, ha többféle megfogalmazással feladattítupussal megismerkednek a gyerekek) Itt a differencilásá miatt ez elkerülhetetlen is lenne.

Az első blokk után ismét egy hosszabb szünet, amit újabb blokk követ, melynek felépítése hasonló, de -mivel kéttanítós rendszerben dolgoznak - a másik tanító tartja már.

Délután vannak a rajz, technika, ének órák, vagyis egész napos "tanítás" van ebben az iskolában.

Sok-sok külön programot tartanak, délutáni kézmüves foglalkozásokat, kirándulásokat.

Fontos szerepe van a beszélgetésnek, megbeszélésnek is a mindennapokban. Az önismeret és önértékelés is a beszélgetések, játékok részét képezik.

A szülőkkel való együttmükődés is kulcsfontosságú. Még az első osztály megkezdése előtt szalonnasütést és más programokat szerveznek a családoknak. Az iskola nyitva áll a szülők előtt.

Sajnos a felsőről kevesebbet tudok. Felsőben már csak délelőtt folyik a tanítás és szaktanári rendszerben. 8.-ban a gyerekek mestermunkát is készítenek, és beszámolót tartanak. Biztos vagyok benne, hogy felsőben is ugyan olyan jó a hangulat, színvonalas az oktatás, mint alsóban.

Az itt dolgozó pedagógusok nagyon sokat dolgoztak, dolgoznak azért, hogy megetermtsék azt a fantasztikus légkört, ami körüllengi, körbeöleli az iskolát. Mind szakmailag, mind emberileg a csúcs amit ők csinálnak.

Arra gondoltam, hogy érdemes lenni megismerni néhány iskola típust, így talán könnyebb dönteni azoknak, akik még hezitálnak.

Legeslegelőször azokról az iskolákról szólnék, amik mindannyiunk számára elérhetőek, az állami - érdekes mennyire nem használjuk ezt így - iskolákról.

Én magam is egy teljesen átlagos iskolában dolgozom, így első kézből vannak információim a helyzetről.

Sok pedagógus ismerősöm van az ország több iskolájából, és örömmel jelnthetem, hogy elindult valamiféle változás az oktatásban. Pénz ugyan változatlanul kevés van az iskolák fenntartására, de a pedagógiai munka változása kétségtelen.

Mi változott?

Elsősorban a módszerek. A legtöbb iskolában már nem csak ún. frontális oktatás van (amikor a tantónéni kiáll, magyaráz és a gyerekek alig jutnak szóhoz), hanem újabb munkaformákkal ismertetjük meg a gyerekeket már első osztálytól. Ilyenek a kooperatív munkaformák, a differenciált rétegmunka, projektmódszer. ezek a módszerek nem mostanában lettek kitalálva, alternatív pedagógiákban sikerrel használják sok-sok éve. Nagyon fontos, hogy előtérbe kerül a tanulás tanítása, ami szintén lényeges változás. Nem én tanítok meg egy anyagot, hanem azt tanítom meg, hogyan kell a gyerekeknek az információval bánni, megtanulni, feldolgozni, a már meglévő ismereti közé bekapcsolni.

A módszerekkel a hangulat is változik, ezt is tapsztalatból mondhatom. Sok hyelen bevezették a reggeli beszélgetőköröket is, ami tovább növeli a meghitt hangulatot.

Sajnos én nem annyira ismerem, de megjelentek az interaktív táblák is az iskolákban, amit a hozzá értő kollágák nagyon szuperül használnak.

Miért jó ez nekünk?

Nekünk, mert jó a gyereknek, szülőnek és nekem pedagógusnak is. Egyrészt ezek a módszerek nagyon jó közésségformálóak. a hatékony tanuláshoz fontos a jó közeg, kellmes hangulat pedig ott van, ahol jó a közösség. Megtanulnak a gyerekek kapcsolatokat teremteni, konfliktust kezelni. A diffreneciálás lehetővé teszi, hogy mindenki megkapja azt a segítséget, amire a tanuláshoz szüksége van. Van olyan tanítványom, aki diszkalkuliás és sokat dolgozik velem, néhány másik gyerekkel együtt, míg a szárnyalókat hagyom, hagy gondolkodjanak, olyan feldatokat kapnak, amiken gondolkozni kell, ami motiválhatja őket.  Mindeközben a gyerekek empátiát, odafigyelést, megértést türelmet tanulnak. Tudják ki milyen képességú, de nincs vita, veszekés. Mindenki végzi a dolgát, persze sokszor nem konfliktusmentesen, de nem is a konfliktusok kikerülése a cél. A konfliktusok kezelésének megtanulása, a kommunikáció elsajátítása. talán zavaros kicsit, de már az elsősök is nagyon jól elboldogulnak, persze csak fokozatosan vezetem be őket ezekbe a munkaformákba.

A szülőknek elsőre kicsit zajos és össze-vissza egy ilyen módon szervezett óra, de egy szülő sem jött még panszkodni. a gyerekek örömmel, magabiztosan jönnek iskolába. Nagyon fontos az iskola.választáskor tájékozódni, hogy milyen mélységben számítanak a szülői közremőködésre az ilyen módon dolgozó iskolákban, mert pl. a projektek során nagyban számítanak a pedagógusok a szülői házra, és projekzáráskor is illik megjelenni. Ez mind-mind újabb elfoglaltság a szülőknek is, ami persze kamatozik, mert fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a sulival, hiszen ott tölti Porontyunk fél életét, másrészt az se hátrány, ha láthatjuk, hogy iskolai helyzetben hogyan, mint viselkedik, kikkel barátkozik, hogy aztán odahaza lbészélgethessünk a közös élményekről.

Nem azt mondom, hogy a változás minden iskolában ilyen. vannak iskolák, ahol csupán a tankönyveket cserélték le kompetenciaalapúra, a tanítás pontosan ugyan olyan, mint 10 éve volt. Ami persze ott, abban az iskolában jól is müködik.

És hogy mire jó ez a változás?

A világ, a társadalom változásait az oktatás csak nagyon megkésve követi sajnos. Felgyorsult a világ, az ismeretek halmokban.Az évszámok bebiflázásánál fontosabb, hogy tájékozódni tudjunk az információk között. Tudjuk használni azokat ha arra szükségünk van. Ehhez kell alkalmazkodni, egy rossz szóval élve átlagos iskolának is.

Lassan itt a beíratkozás, mindenképpen erről szeretnék először írni.

Hogyan válasszunk? Hová vigyük? Körzetes, vagy más? Tanítónénit válasszunk, iskolát?

Sokan kérdezik ezeket tőlem, de nem olyan egyszerú válaszolni, ha az ember nem ismeri a családot, a szokásokat, a normákat.

Tanítóként viszonylag egyszerú helyzetben voltam. A nagylányom kicsi korától fogva tudtam, hogy mit szeretnék, hová fog járni, még akkor is, ha tőlünk kicsit messzebb van ez az iskola. Ami nekem és a férjemnek fontos volt, hogy a lehető legmagasabb színvonalon tanítsanak idegen nyelvet a gyerekeknek. Mivel volt a közelünkben ilyen iskola, egyértelmú volt a választás, és meg kell mondjam nem volt rossz döntés.

Már lassan túl vagyunk az iskolalátogatásokon, az előkészítőkön, de sokan biztosan még mindig dillemáznak. Mi lenne a legjobb? A gyereknek ez a suli, tetszik, de arról azt hallottam... Milyen szempontok vezéreljenek?

Először is fontos szempont, hogy mit tudunk bevállalni. Tudjuk e hordani messzebbi iskolába, vagy egyáltalán akarjuk-e? Ha fel tudjuk válallni, hogy egy távolabbi iskolát választunk, számolni kell azzal is, hogy a sulis barátságok ápolása is külön feladatot fog róni a szülőkre. Ez utóbbi most nem olyan lényeges szempont, de megfontolandó. Mindenképp érdemes a hozzánk legközelebb eső iskolával kezdeni az ismerkedést, és ha az végképp kiesett, egyre távolodni.

A körzetes iskolát sokan egyből kilövik, mert ezt vagy azt hallották, mégis azt tanácsolom, hogy ne azonnal legyen elvetve. Olyanokkal kell beszélni, akik odajárnak, akik már kijárták egy vagy két éve azt az iskolát. Itt lehet a legjobban szétnézni, tudakozódni.

Másodszor a tagozatok, vagy egyéb speciális képzések ismerete is nagyon fontos. Sporttagozat, rajztagozat, vagy nyelv. Van aki semmilyet nem szeretne. Az a fontos, hogy tudjuk, hogy milyen áldozatokkal jár ha ezt vagy azt választjuk-versenyek, otthoni leckeírás, tanulás, anyagi vonzatok. Nekünk a nyelvtanulás volt a döntő szempont, de más családokban lehet a zene, a rajz, sport,dráma a fontosabb.

Harmadszor megnézném az iskola épületét kívül, belül, érdeklődnék az iskolai morálról. Milyen az oktatás színvonala, kompetencia alapú oktatás folyik e -itt nem a tankönyvekre gondolok, mert attól, hogy a könyv kompetenciaalapú még az oktatás lehet teljesen hagyományos is. Nagyon jó, ha kooperatív munkaformákban dolgoznak, differenciáltan foglalkoznak a gyerekekkel. Egyre több helyen projekmódszerrelt is alkalmaznak, ami szintén nagyon-nagyon jó dolog. Ha lehetőség van, érdemes több órát is megnézni az iskolákban, gyerek nélkül, hogy képben legyünk, mire a nagycsoportosunk is belép az iskolába szétnézni.

Negyedszer pedig igen, megnnézném a tanítókat is, de -hacsak nem a világ legunszimpatikusabb embere- nem ítélnék egy vagy két órából. Tapasztalatból mondom, hogy teljesen másként mennek a dolgok, ha csak magunk vagyunk a gyerekekkel, mintha vannak bent az órán. Van aki rutinosabb, van aki szorongóbb egy-egy ilyen bemutatón. Ha maga az iskola tetszik, és sok jó benyomásunk van róla, akkor próbáljunk meg bízni a pedagógusban is.

Persze még mindig mindig annyi minden van, amit mondanom kell erről, úgyhogy folytatása következik....