Be kell valljam, ugyan már sok Csigabigával találkoztam pályafutásom során, de soha nem gondoltam, hogy saját kölkömön kell tesztelnem a sok okosságot, amit mondani szoktunk a Csigabigák szüleinek.

Szóval mostantól teszt-üzemben vagyunk, édes leendő másodikosom is új üzemmódban van, ugyan nem újdonság, hiszen láttam már erre utaló jeleket, de most már súlyosnak ítélem a helyzetet. A türelem elfogyott, túl vagyunk,a kiabáláson, és  ugyan tudom, hogy Makarenkó már meghalt de néhány pofonon is, sőt néha a saját fejem verném a falba, hogy már megint arra az istenadta kölökre várunk. Várjuk amíg felöltözik, levetkezik, megcsinálja a gyakorló feladatot, és várjuk, hogy óhajtson végre jönni vagy éppen menni. A lassúságával véleményem szerint a "firkásodása" is összefügg, vagyis, hogy ha lassan csinálja, tán nem kell annyit amennyit a szülék kigondoltak, és tényleg egyébént, egy kicsit mindig lejjebb adtam. Ebből, abból, mindenből.

Szóval, most, hogy közeleg a közeljövő, vagyis az iskola, nekiálltunk gyakorlatozni, mindinkább, mert kiderült, hogy van ám feladat a nyárra, csak ezt elfelejtették felírni, vagy legalább egyértelműen a gyermek tudomására hozni. Az idő szorít, a feladat rengeteg, nekiálltunk. Szépen kiporcióztam az oldalakat, persze nem végzünk szeptember elsejéig. Mindegy csináljuk.

Ma jutottunk el odaáig, hogy valamit ki kell találni, mert iskolás-gyermek egész délelőtt az asztalánál ült. Akkor csinálja, ha ott vagyok mellette és, mint valami smasszer adom az ütemet -Jó! Csináld már! Gyerünk!

Abban a pillanatban, hogy kijöttünk, előkerült a még iskolából maradt gyurmadarab (nem is értettem honnan), a retikül tele mindenfélével, és végül -de nem utolsó sorban - az apró papírfecni, amire írtó izgi firkálni. Bedühödtem, üvöltöttem, a kicsit is kiosztottam (???), aztán néhány perc gondolkodás után felderengett előttem néhány kedves tanítvány, akik hasonló kórban szenvedtek.

Mit is szoktunk tanácsolni?

Szabjunk meg időt a gyereknek, hogy egy-egy feladatra mennyi időt adunk, és ha nincs kész annyi perc alatt, akkor bünti.A bünti olyan legyen, ami tényleg hiányozni fog a gyereknek, de azért ne essünk túlzásokba, se a büntetés mértéke, se időtartma irányában.

A bünti tárgyát ebéd után megvitattuk a gyerekkel -fő a demokrácia-, hogy milyen büntetést talál méltányosnak, de mivel nem jutottunk közös nevezőre -szerinte a szobafogság sokkal jobb, mint a ritikül elvétele, de mi úgy láttuk, hogy a szobafogság alatt tök jól el lehet matatni, az egyébként is imádott tárggyal, tárgyakkal - maradtak a mi feltételeink, amire a kisasszony is rábólinott végül, nem helyeselvén, mindinkább tudomásul véve azt.

Már túl is vagyunk a ez első tesztelésen. Órát kikészítettük (sajátja), időt, feladatot egyeztettük. A biztonság kedvéért ott maradtam, hála Stahl Juditnak volt mit nézegetnem közben.

Tapasztalataim a következők: további teszteléseket igényel a módszer a következők miatt.

1. A gyerek eleinte az óra lesésével töltött el perceket. idegsségében a mutatókat is összekeverte

2. Ott kell lenni mellette, de csak az időre figyelmeztetni. Néhány alkalom után megpróbálom elhagyni a helyszínt és csak bekukkantani mivel fogalalkozik.

3. Nagyon jól kell az időt kikalkulálni, és ez a kicsiknél a legnehezebb, mivel még nem olyan jó az időérzékük (a tanulásnál, mert a játszótéren mindig tudja, ha hamarabb akarok hazamenni). Ezért érdemes az időt feladatonként megadni, és az első alkalmakkor felvállalni, hogy akár kicsit több időt is adunk, mint gondoltuk. Ha több idő kellene még lehet 5 percet adni.

4. Beszéljük meg, hogy az esetleges javítás benne lesz e az időben, vagy az külön számít. (Nem összecsapni!)

5. Ne adjunk egyszerre sok feladatot. Inkább kevesebbet, de azt rendesen csinálja meg!

Ma végül nem jutottunk el a büntiig, de bevallom inkább azért, mert kicsit restellem a délelőtti kirohanásomat. Ugyan néhány nap múlva már dolgozom, de azért folytatom a tanulásra ösztönő mószerek tesztelését. Egy biztos azoknál  gyerekeknél, akik hasonló problémákkal küszködnek, sajnos -vagy nem sajnos -sokáig ott kell lenni, és fokozatosan rászoktatni az önállóságra.