Év eleje, félév vége

 2011.01.02. 14:05

Boldog, nagyn boldog és sikeres új esztendőt mindenkinek!

Ez az év eleje kifejezés egyébként nekem, pedagógusnak kicsit képzavar, mert ugye nekem csak június végén lesz igazán év vége. Akkor kezdődik két hónap lebegés a szünetben -jövő, azaz idén nyáron munkával és munkával, mert elsősöket várunk, aztán lesz csak új év. A család ár megszokta, hogy én így kezelem az idén és a jövőre kifejezést és sok mindent időben a tanévek szerint tudok behatárolni, dehát azt hiszem erre mondják, hogy szakmai ártalom.

Üröm az örömben, hogy január 11-el véget ér az első félév az iskolában. Sokan most kapnak majd először jegyet a bizonyítványban, mert ugye eddig szöveges értékelés volt.

Most mindenképpen azt tanácsolom, hogy a gyerekek hajrázva induljanak a suliba, mert másfél hétig -ami egyébként pont a visszaszokás ideje lenne- muszáj egy kicsit belehúzni. Sokan, mint én is, azért előrelátóan már felmérték a terepet, írattunk, feleltettünk, ahol kellett, de azért biztosan várhatóak felmésrők a következő két hétben - illetve csak másfél.

Aki még nem tette, nézze át kész van e szünetre feladott lecke, még el kéne olvasni amit kell. Ceruzákat hegyezni -mi újratöltöttük a tolltartót is. Nézzük át aláírtunk e mindent az üziben, tájékoztatóban- feledékenyebbek visszamenőleg (jé ez is volt?) A nálam mumus tesicucc, két fehér zoknival-bizti ami bizti-már az ajtónál figyel (Ha nem adom a kölök kezébe úgyis itt marad és megint levesznek nekem egyet szorgalomból)

Jó készülődést minndenkinek!

 

Ui: Gyerkőcöket időben ágyba kényeszeríteni :))))

Címkék: gyerek szülő gyereknevelés iskola általános iskola tanító félév vége

A bejegyzés trackback címe:

https://okosanszeresd.blog.hu/api/trackback/id/tr352554169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása