Közeleg az iskola

 2010.08.09. 12:35

Régen írtam már, talán a nyár miatt, talán, mert másfelé jártak a gondolataim.

Két év után újra visszatérek az osztályomba. A nagílányom másodikos lesz, a kicsivel a bölcsit kezdtük.

Izgalmas év lesz, és nagyon készülök arra, hogy otthon is és az iskolában is mindenkinek azt adjam magamból aire szüksége van.

Mostanában szívesen keresgélek az interneten különböző dolgokról, amik az iskolával kapcsolatosak. Sok jétékot gyűjtöttem össze, amit remlémem majd hasznosjtani tudunk. Izgatottam várom az első csoportmunkát és differenciált órát.

 

Perzse az örömömbe egy kis üröm is van. Az elmúlt két év csak a saját gyerekeimről szólt. kis tündérkéimre biztosan kevesebb idő jut majd, máér csak azért is, mert napközben mindannyian a "dógozóban" leszünk. azért remélem az együtt töltött idő boldog és örömteli lesz, ahogy a nyári szünet utolsó heteire is terveztem néhány extra programot, főleg a nagynak, mert kicsit hiányolja a kettesben töltött órák számát, pedig tényleg imádja a kishugát.

Kívánom, hogy ezek mindannyiótoknak teljen nagyon jókedvűen az utolsó néhány hét az iskola előtt!

 

Címkék: szülő szünidő általános iskola tanító

A bejegyzés trackback címe:

https://okosanszeresd.blog.hu/api/trackback/id/tr312209355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása