Miért is tartom fontosnak, hogy már most beszéljünk erről?

Elmesélnék ehhez egy történetet.

Imádom az első osztályt. Persze mindegyik évfolyamnak megvan a maga varázsa, de amikor várjuk a kicsiket, az  a legnaogyobb izgalom nekünk is. Még nem ismerjük a gyerekeket, a szülőket, ezért nagy feldat a bizalmi viszony kialakítása is. Szerencsére többnyire már az első napoktól fordulnak felénk a szülők mindenféle kérdéssel, amire mi gyekszünk válaszolni, persze van olyan is, amikor nem épp olyan választ várt az anyuka, mint amilyet kapott. Egy régi első osztályomban történt, hogy az első hét után az édesanya szomorúan kísérte be gyermekét és hozzám fordult.

-Mit csináljak? A gyerek sosem mond semmit az iskoláról.

-Mit szokott mondani a gyerek? -kérdeztem én

-Azt, hogy semmi sem történt?

- Mit szoktak kérdezni?

- Hát azt, hogy mi történt az iskolában? - felelte az anyuka, aki persze teljesen jogosan erre a kérdésre azt várta volna, hogy porontya részletesen elmesélje, hogy mi is történt aznap. De nem ez történik, hanem a fenti kérdésre azonnali válasz a "Semmi", így egyszerűen.

Nem a gyerek hibája az, hogy erre a kérésre így reagál. A mi (szülők) rossz beidegződésünk talán?

Akárhogy is, de az, hogy semmi nem történt a suliban, az nem létezik (létezhetetlen:)). Persze, nem volt tüzijáték, vagy tombola, vagy bármi extra, de azért igenis sok minden történik nap, mint nap.

Ugyan az én lányom egy igazán szószátyár jelenség, de azért  ha hagynám, ő se lenne olyan beszédes az iskolával kapcsolatban.

Én - kiváncsi anyuka lévén -már hazafelé elkezdem a kérdezgetni mi is volt, hogy is volt. Van olyan, hogy még nincs kedve beszélgetni -talán ülepedni kell a történteknek - akkor erőt veszem magamon, és hagyom még kicsit. De nem lehet ám engem lerázni!

A kérdezés szabályai, amit fontos tudni azért, mert ha mi jól kérdezünk, akkor segítünk a gyereknek is, hogy mire  vagyunk kiváncsiak és talán magától is mondd valamit:

-Soha ne kérdezzünk olyat, amire igennel vagy nemmel kell felelni.

- Én kérdezek olyat is, hogy mi volt a legjobb dolog ami aznap történt, főleg, ha valami miatt elkeskenyedve jön haza. Nagyon jól rá lehet világítani arra, hogy történtek ugyan rossz dolgok is, de lám, azért az egész nap nem volt olyan szönyűséges. Ez azért is jó, mert a szülők gyakran -ha sok rosszat hallanak - hajlamosak negatív érzelmekkel fordulni a suli felé, ami senkinek sem jó. Az iskolában -ugyan úgy -ahogy a munkahelyünkön is, bizony történnek rossz dolgok velünk, de az tőlünk függ, hogy a jóra koncentrálunk vagy a rosszakra.

- Érdemes a nehezebben megnyíló gyererektől először az ebéd vagy egyéb semleges dolgok felől érdeklődni,  ha nem emlékszik, akkor barkóbázzunk. Leves volt? Mi volt benne?

- Én megkérezem melyik órán mi törént? (Tanultatok újat? Mit mondott a tantónéni?  stb...)

-Érdemes még a megtekintés előtt a lecke hogyléte felől is érdeklődni. (kösz jól van :()

-A kérdéseinkkel  akkor árasszukl el a gyereket, amikor tényleg oda tudunk figyelni. Kb. lőjük be magunknak mennyi időnk van és próbáljuk azt az időt aktívan a gyerekre fordítnai -negyed óra beszélegtés is aranyat ér!

-Lehetőleg minden nap, vagy legalább hetente többször beszélgessünk a gyerekkel a napjairól.

- Bizalmas dolgokat -mint a szerelem-, nagyon óvatosan közeléítsük meg. Véleményem szerint jó, ha már akkor beszélünk a fiúkról/lányokról, ha látjuk, hogy az érdeklődés felmerült. Persze  én most arról beszélek, hogy akár a szerelemről vagy a szexről kellene beszélni. Csak rákédezhetünk, hogy kik a barátai, vannak e fiú/lány barátai (ne lepődjünk meg, néha gyorsan változnak a barátok, csak 1-2 gyerek állandó). kikkel szokott játszani az udvaron. Vagy egyszertűen alklaom adtán soroltassuk fel a fiúk/lányok nevét, mert mi azt ugye nem tudjuk és figyeljünk.

- Ilyen beszélgetéseknél törekedjünk rá, hogy csak annyi érzelmet nyilvánítsunk, amennyit szükséges. Ne lihegjünk túl se poztitív, se negatív irányban semmit. Persze örüljünk vele, és ha szomorú vigasztaljuk, de ne lovaljuk bele jobban semmibe.

- Természetesen mi is meséljük el mi történt velünk aznap. Mit ebédeltünk, merre jártunk, kivel találkoztunk akit ismer. Ha semmi olyan nem törnént, ami igazán elmesélnivaló lenne, akkor nyugodtan megmondhatjuk, hogy ma uncsi napunk volt, ezt és ezt csináltuk egész nap, de ne rázzuk le magunkról a gyerek kérdéseit sem.

Én a gyerekeimmel minden nap szakítok időt a beszélgetésre, ha kell vacsi közben, fürdés közben, lefekvés előtt. Még a másfél éves, alig beszélő kicsivel is megtárgyalom mi történt aznap a bölcsiben (igaz kicsit hülyén érzem magam, hogy alig válaszol)

Még valamit hozzátennék:

Akik most kezdik az elsőt, már ma este elkezhetik a beszélgetést. Egy kiscsit oldani a szorongást, tervezgetni, megbeszélni mit fognak csinálni suli után, mikor kötik be a könyveket, vagy hogy mi hova kerül majd a táskában. egyébként meg töltsük gondtalanul az utolsó napokat!