Nem vagyok híve a direkt otthoni fejlesztésnek, de sokszor a kicsik szívesen is csinálják a feladatokat. Ha pedig így van, akkor miért ne csináljuk, baja biztos nem lesz tőle. Természetesen tanítani semmit nem szabad, az majd az iskolában következik.

Az irányokat mindenképp ismerje, alakuljon ki, hogy a balról-jobbra haladunk a papírunk, és a finommozgás-koordináció fejlesztése sem egy hátrány. Ha úgy érezzük, hogy ezek a feladatok nem annyira mennek még, akkor egyszerűen csak nagyítsunk rajta, akár másológéppel, vagy akár kézzel is megrajzolhatjuk a feladatokat. Csomagolópapíron lépkedni is lehet a vonalakon, vagy kirakni fonallal például. Mind mind mókás játék és észrevétlenül fejlődik a nagycsoportosunk!

Nem tanácsolom, sőt ellenzem, hogy szülő otthon tanítsa a gyerekét. Szerintem az együtt töltött idő beszélgetéssel, játékkal, kézműveskedéssel, közös tevékenységekkel kell, hogy teljen. Sokat kellene beszélgetni a természet változásairól arról, ami éppen a gyereket vagy minket (az ő szintjén) foglalkoztat. Táncolni, énekelni kellene nap mint nap, mesét és verseket olvasni esténként.

Persze az nem tilos, hogy apró előkészítő feladatokat adjunk a gyereknek. Az írásmozgás-koordináció előkészítése nagyon fontos ahhoz, hogy sikeresen alakítsa majd a betűket csemeténk. Szerintem aki pici korától sokat rajzolt, festett, ollózott, gyöngyöt fűzött stb., annak a keze iskolás korára tökéletes alkalmassá válik arra, hogy betűket kanyarítson vele. Persze sokszor makacsak azok a kezecskék, és egy kis ösztönzésre várnak. Bíztassunk, segítsünk, akár ezekkel a feladatlapokkal:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó munkát és vidámsággal teli hétvégét kívánok!

Címkék: gyerek szülő gyereknevelés iskola feladatlap nagycsoport írás előkészítés

A bejegyzés trackback címe:

https://okosanszeresd.blog.hu/api/trackback/id/tr182646495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsozsasza 2012.02.17. 12:07:29

Sziasztok !
Valaki segítsen hogy tudom ezeket a képeket kinyomtatni !!

Csabosz · http://bibliaprogramok.blog.hu 2013.08.23. 17:49:36

Köszönjük ezeket a képeket! Készítettem egy pdf-et belőlük, így már könnyen ki lehet őket nyomtatni. Innen lehet letölteni: dl.dropboxusercontent.com/u/1289677/%C3%ADr%C3%A1sel%C5%91k%C3%A9sz%C3%ADt%C5%91_feladatlapok.pdf

Erzsebet Barta 2015.06.20. 11:01:24

@Csabosz: Koszonom szepen a pdf valtozatot
Udv Zsoka

Rádi Mária 2017.11.24. 13:46:34

Köszönöm boldogan hasznosítom ezeket a lapokat!

Judit Nagyné Szabó 2018.02.16. 12:50:16

@Csabosz: szeretném letölteni a lapokat, de valamiért nem engedi.
Kérhetném a segítséget.
Vagy esetleg pdf változatot az email címemre.
Köszönettel.
Nagyné Szabó Judit
süti beállítások módosítása